Alapításának 350. évfordulóját ünnepli az ELTE ÁJK

A történelmi időkön átívelő, több mint harmad évezrednyi folyamatos működés nemcsak büszkeségre ad alapot, és bizakodás forrása lehet nehéz időkben is, de egyúttal olyan elkötelezettséget és felelősséget jelent a hazai jogászképzés és a magyar társadalom iránt, amelynek Karunk mindenkor törekszik megfelelni. Az évforduló alkalmából a Kar a 2017. január másodikától 2018. június harmincadikáig tartó időszakot jubileumi ünnepi időszakká nyilvánította, és számos eseménnyel kívánja ezt az elkötelezettségét megerősíteni, egyúttal méltó emléket állítva az alapításnak. A rendezvényekről szóló tájékoztatást folyamatosan tesszük közzé honlapunkon.

A karnak több mint száz éven át csak négy-öt professzora volt. Az 1777-ben Budára, majd 1783-ban Pestre költözött karon a tantárgyak és a tanszékek száma egyre dinamikusabb növekedett, a diákok létszáma pedig hatványozott mértékben nőtt. Az 1870-es évektől kezdődően az igazságszolgáltatási pályákhoz megkövetelték a jogi doktorátust, emiatt az a jogi végzettséget jelző címmé fokozódott le. E kedvezőtlen folyamatot ellensúlyozták az 1885-től kezdve alapított szemináriumok, amelyek egy-egy tanszékhez kapcsolódó tudományos műhelyt és könyvtárat jelentettek, ahol a professzorok az érdeklődő diákokat bevezették a tudományos munkába.

A XIX. század derekától a karon már európai színvonalú képzés folyt, amelyet Frank Ignác és Wenzel Gusztáv, később pedig Balogh Jenő, Concha Győző, Fayer László, Grosschmid Béni, Plósz Sándor, Szászy-Schwarz Gusztáv, Vécsey Tamás és mások neve fémjelzett. Hosszú évtizedeken át a kar tanárainak többsége az MTA tagja, a hazai jogász akadémikusok többsége pedig karunk professzora volt.

A karon a két világháború között is magas színvonalon folyt az oktatás és a kutatás, elegendő e tekintetben pl. Eckhart Ferenc, Gajzágó László, Magyary Zoltán, Marton Géza, Moór Gyula, Navratil Ákos, Nizsalovszky Endre vagy Szladits Károly munkásságára utalni.

1948-tól kezdve az egyetem „szocialista átalakítása” súlyos károkat okozott ugyan, a reformok azonban sok tekintetben modernizációt is jelentettek (pl. a tanszéki struktúra átalakítása, a kötelező szemináriumok bevezetése, a tudományos diákkörök alapítása), másrészt a régi világban magas színvonalon kiképzett jogászok (pl. Beck Salamon, Világhy Miklós, Eörsi Gyula) katedrára kerülése az egy ideig még működő régi professzorokkal (pl. Eckhart, Marton, Nizsalovszky) együtt legalábbis részlegesen biztosította a színvonal fenntartását.

Ma is bátran építkezhetünk azokra az eredményekre, amelyeket ők elértek, ideértve a II. világháborút követő kutatások eredményeit is, amelyek sok tekintetben függetlenek tudtak maradni a szocialista ideológia behatásaitól, és biztosítani tudták a tudományos gondolkodás töretlenségét. Ez az elmúlt ötven év jogtudósainak múlhatatlan és eléggé nem hangsúlyozható érdeme, akik a korábbi generációk tudását átörökítve a magyar jogtudományt is átsegítették a rendszerváltozás utáni időszakra, és ezáltal lehetővé tették, hogy a hazai jogtudomány és jogászképzés újra csatlakozzon az európai trendekhez. 

A rendszerváltozást követően a Kar gyorsan és sikeresen újította meg a képzés tartalmát, emellett több új szakot és idegen nyelvű képzéseket is indított. A hagyományosan széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Kar szilárdan őrzi vezető helyét a hazai jogi karok rangsorában.