Beszámoló A római magánjog időszerűsége a XXI. században című konferenciáról

2017. március 9-én a Kari Tanácsteremben került sor a Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék által szervezett konferenciára. Az előadók között Karunk, a debreceni és a pécsi jogi karok, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karának oktatói osztották meg gondolataikat arról, hogy mit is jelent a római jog tudománya a mai kor jogászai, jogtudósai számára.

Megnyitójában Menyhárd Attila dékán köszönetet mondott Földi András tanszékvezető egyetemi tanárnak a konferencia megszervezéséért. Ezután a közösségben való ünneplés pozitívumaira hívta fel a figyelmet. A konferencia remek alkalmat biztosít a fiatal oktató-kutató generáció bemutatkozására is. Személyes gondolatait mondta el a római jog tudományához kötődően. Gyakran csak oktatási anyagként vagy történelemként tekintünk rá, ám a kutatások során szembesülünk azzal, hogy a jogról való gondolkodást szinte mindig innen kell kezdenünk. A római jog válaszai modellként állíthatók fel bizonyos jogi kérdések kapcsán. Tanulságos a különböző történeti időszakokat vizsgálva áttekinteni az egy adott problémára adott római jogi válaszokat. Leszögezte, hogy a római jog oktatása mellett fontos a római jog tudományos művelése is, és ez garanciát is jelent arra, hogy ahol oktatják és kutatják a római jogot, ott a tudományos igényesség még mindig jelen van, ami rangot is jelent az intézmény számára.


Gaius római jogtudós szobra a madridi Legfelsőbb Bíróság épületében (forrás: Wikipédia)	Ulpianus római jogtudós szobra a brüsszeli Palais de Justice épületében (forrás: Wikipédia)

Hamza Gábor akadémikus Magyar jogtudósok és a brazil magánjogi kodifikációcímű előadásában ismertette Brazília polgári törvénykönyveinek történetét. Mindkét törvénykönyv kapcsán, melyek 1916-ban illetve 2002-ben születtek, - és melyek között a kontinuitás biztosítottnak mondható - rámutatott, hogy a kodifikáció alappillérei az igazságosság és méltányosság voltak. A brazíliai kodifikáció sajátossága, hogy több évtizedes folyamat eredménye. A pesti egyetem jogi karának egykori büntetőjogász professzora, Tótváradi Kornis Károly, aki az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban vállalt szerepét követően emigrációba kényszerült, nyolc évet töltött Rio de Janeiróban. Kritikai észrevételeket fűzött a törvénykönyv tervezetéhez. Munkái túlnyomó részt a polgári házassággal foglalkoznak, és a római jog forrásiara támaszkodva írta műveit. A kódextervezetet a házassági jog és a személyi jog vonatkozásában igyekezett korrigálni. A polgári házasság intézménye végül csak 1977-ben nyert elismerést Brazíliában. Tótváradi Károlyhoz hasonlóan nagyra értékelt és ismert magyar származású jogász személyiségként működött Brazíliában a XX. század második felében Márky Tamás, aki a budapesti tudományegyetemen Marton Géza kiváló tanítványa volt, és rövid ideig tartó olaszországi emigrációt követően telepedett le Brazíliában. A legtekintélyesebb brazíliai egyetemnek számító São Paulo-i Egyetemen a római jog professzora lett, színvonalas római jogi tankönyve számos kiadást ért meg. Olyan kiemelkedő megbecsülésnek örvendett, hogy szobrot is állítottak emlékére. Márky Tamás ügyvédként is tevékenykedett, a brazil polgári jogászok mesterükként tekintenek rá.

Szabó Béla debreceni tanszékvezető egyetemi tanár Egy „feltalált” pactumtól egy utaló szabályig – A zálogtárgy használata szabályainak történeti színeváltozásai c. előadásának bevezetőjében elmondta, hogy a római jogi oktatás alapvető feladata a hallgatók érdeklődésének felkeltése későbbi magánjogi tanulmányaik iránt. Sajnálatos tapasztalat, hogy a római jog által az idők során felkínált változatos, színes megoldások a mai modern korban kissé elhalványulnak. Szabó Béla professzor a zálogtárgy használatára (antichresis) vonatkozó szabályok történeti változásait elemezve rámutatott arra, hogy az antichresis terjedelme koronként eltérően alakult. A záloghitelező által az antichretikus megállapodás alapján megszerzett gyümölcsök elsősorban a kamatok, majd azt követően a tőketartozás törlesztésére szolgáltak. Késedelem esetén a gyümölcsöt a tőketörlesztésre kellett fordítani, a későbbi időkben az ilyen megállapodásokat uzsorás ügyletekké nyilvánították. A kamatok ellentételezésére szolgált később az ingatlanzálog a magyar joggyakorlatban. Az intézmény sokszínűségéből a Code civil őrizte meg a legtöbbet. Az OPTK már kizárta az ingatlan kézizálogként történő átadását. A BGB és a Magyar Magánjogi Törvényjavaslat úgy rendelkezett, hogy a zálogtárgy használatát az elzálogosító megengedheti, és ha az gyümölcsöző dolog, és az elzálogosító engedélyezi, akkor a gyümölcsök a kamatok fejében beszámíthatóak. A hatályos magyar Ptk.-ban a visszterhes letét szabályai alkalmazandóak, és a költségeket meghaladó hasznok kiadandók.

Pókecz Kovács Attila habilitált egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem oktatója A kivitelezési szerződés szabályozása az új Ptk.-ban – a római építési szerződési praxis fényében c. előadásában először ismertette a szerződéstípus fogalmának a hatályos Ptk. szerinti meghatározását, majd utalt arra, hogy a római jogtudósok a vállalkozási szerződés különböző fajtáit a tágabb értelemben vett bérleti szerződés (locatio conductio) keretei között helyezték el. Zimmermann, a kiváló német romanista és civilista álláspontja szerint a vállalkozási szerződések jelentős részénél a lényegi momentum a kipróbálás volt, és a munka átvételére sok esetben egy harmadik személyt (bonus vir) kértek fel. A mű elkészülte után ez az időszak addig tarthatott, amennyi az a mű megfelelő megítéléséhez szükséges volt. Az előadás foglalkozott a boni viri arbitratu fogalmával, és elemezte az átvételhez kapcsolódó jogi következményeket is. Külön kiemelte a mű szakaszos átadásának esetét, rámutatva arra, hogy szerződés-specifikus kockázattelepítést alkalmaztak. Külön beszélt egy 2120 éves építési szerződésről, amely a Nápolytól délre található Puteoli területén egy fal építésére kötöttek, amelyet a Nápolyi Nemzeti Archeológiai Múzeumban őriznek, és amely három táblából áll. A vállalkozónak különböző biztosítékokat kellett nyújtania, nem csak kezes, de ingatlan formájában is. A megrendelő a magistratus volt. A vállalkozói díj első felét a szerződés szerint akkor fizették meg, amikor a vállalkozó a biztosítékokat rendelkezésre bocsátotta, a második felét pedig az approbatiót, vagyis a kipróbálást követően. Az ókori római jogászok kauteláris jogtudománya nagy súlyt helyezett a szerződési kikötések és biztosítékok finom kidolgozására, ezért a római szerződési praxisról tanúskodó fennmaradt okiratok meggyőzően tanúsítják a római jog ma is meglevő aktualitását.


Egy lyoni kiadású glosszált Digesta címlapja 1612-ből (forrás: www.cyclopaedia.org)	Szászy-Schwarz Gusztáv, a római jog professzora (1894–1920) egyik alapvető művének címlapja (forrás: Az ELTE ÁJK története képekben)

Sándor István habilitált egyetemi docens A fiducia cum amico jogi konstrukciójának továbbélése napjaink bizalmi vagyonkezelési modelljeiben c. előadásában rámutatott arra, hogy az ókori Rómában ezt a jogintézményt leginkább akkor alkalmazták, amikor valaki hosszabb útra, kereskedelmi tevékenység végzésére indult vagy a légióban szolgált. Erre az időre vagyonát egy bizalmi embernél helyezte el. A fiducia eredetileg zálogjog volt, idővel azonban a fiducia cum amico – bár csak szűk körben – de vagyonkezelési funkciót is betöltött. A iustinianusi Digesta összeállítása során a kompilátorok a klasszikus kori szövegekből jórészt törölték fiducia kifejezést, a középkorban mégis tovább élt. A XIX. században Németországban, Treuhand néven a bírósági gyakorlat részévé vált a fiduciárius tulajdonátruházás. Jelentős szerepe van a joggyakorlatban, több országban is kedvelt jogintézménynek számít, amelyhez a latin-amerikai országok joggyakorlata is gyakran visszanyúl. Guatemalában az alkotmányban is rögzítették, majd később átkerült a polgári törvénykönyvbe. Vannak olyan országok, ahol a kereskedelmi törvényben szerepel, ilyen például Ecuador. Előfordul az is, hogy a tulajdonjog korlátai között említik, például a chilei polgári törvénykönyvben. Már versenytársa is van, az úgynevezett shapeless trust, ahol nincs tulajdonátruházási kötelezettség, amely például Izraelben kedvelt jogintézmény. A trust alkalmas a vagyon-elkülönítésre, aminek révén a jogviszonyban szereplő személyek hitelezőivel szemben a kezelt vagyon védelmet élvez. A magáncélra rendelt trust kifejezetten tiltott és csak kivételesen eltűrt intézmény az angol jogban, de az 1989-ben Bermudán bevezetett szabályozás új fejezetet nyitott a vagyonvédelmi trustok tekintetében, amit számos más államban is bevezetettek. A magáncélra rendelt trust (úgynevezett selfie trust) alapján a vagyonelkülönítés teljes mértékben biztosított a vagyonrendelő hitelezőivel szemben, és kedvezményezett hiányában a kezelt vagyonra gyakorlatilag csak annak hitelezői támaszthatnak követelést. Ez a jogi konstrukció jelentős teret nyert az USA-ban, 16 tagállam alakított ki ilyen jogi szabályozást.

A római jogi tanszékhez régóta kötődő, jelenleg a polgári jogi tanszékén oktató Csizmazia Norbert Quibus modis constituitur ususfructus? – Haszonélvezet alapítása a római jogban és a mai magyar bírói gyakorlatban c. előadása elején kiemelte, hogy bár alapvetően egy XIX. századi problémáról van szó, napjainkban is hasznos a témával foglalkozni. A Kúria illetve a Legfelsőbb Bíróság határozataiból vett példákkal illusztrálta a téma aktualitását. Az előadás központi kérdése az volt, hogy ingatlan tulajdonának átruházása esetén szükséges-e haszonélvezeti jog külön megalapítása, vagy az átruházó szerződéssel is megalapítható a haszonélvezeti jog. Egy kúriai állásfoglalás szerint a szerződéssel való átruházás egyben alapítást is jelenthet. A római jogban a végrendelet mellett különféle transzlatív és deduktív ügyletekkel, kiváltképpen in iure cessióval, később pedig egy pactio et stipulatio nevű ügylettel lehetett leginkább haszonélvezetet alapítani, amikor is konstitutív jogszerzésről volt szó. Paulus szerint azt is átruházhatjuk másra, ami nem a miénk, míg Ulpianus tagadta a használati és a gyümölcsöztetési jog külön létezését a tulajdonjogon belül. A hatályos Ptk. szerint az ingatlanokon haszonélvezet alapításához ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre van szükség, amelynek alapjául a haszonélvezeti jog létrejöttére irányuló szerződés szolgálhat. Ha adásvételi vagy ajándékozási szerződés a jogcím, akkor ehhez szükséges még a jog átruházása is. A Legfelsőbb Bíróság egyik állásfoglalása szerint a tulajdonszerző bejegyzési engedélye szükséges a haszonélvezet alapításához, amit az előadó a római jogi tradíció fényében problematikusnak ítélt. Csizmazia Norbert ismertette Grosschmid abbéli álláspontját is, amely szerint a fenntartott haszonélvezet a tulajdonjog át nem szállt része.

Földi András professzor A DCFR és a római jogi tradíció címmel tartott előadásában elmondta, hogy a DCFR keretében a szerződési jog, a kötelmi jog egyéb területei, valamint azokkal összefüggő dologi jogi kérdések tekintetében került sor az európai jogharmonizáció alapjául felhasználható modellszabályozás megalkotására, de az Uniót az utóbbi években sorra megrázó csapások okán is ennek további kimunkálása 2014-ben lekerült a napirendről, s így a magánjogi harmonizáció Schulze német professzor szavaival élve "ellenszélbe került". A DCFR az új magyar Ptk. egyik fontos forrása volt, mint színvonalas modelljavaslat. A Code civil 2016-os reformja során szintén hivatkoztak rá. Olasz szerzők tollából 2010-ben megjelent a DCFR első három könyvének részletes dogmatörténeti kommentárja, ami szintén a DCFR és a római jogi tradíció viszonyának vizsgálatára irányítja a figyelmet. Az európai magánjogi harmonizáció nehézségei nem újkeletűek: Király Miklós Egység és sokféleség című kötetében már 2007-ben rámutatott arra, hogy a tagállamok sikeresen állnak ellent a szerződési jog egységesítésének, és még inkább az egységes európai polgári törvénykönyv megalkotásának. A jogharmonizációnak, mint Király Miklós rámutatott, kétségtelenül határt szabnak a kulturális, nemzeti különbségek is. Földi András hangsúlyozta, hogy a római jogi tradíció erősen átitatja mind a DCFR normaszövegét, mind annak kommentárját. Ez a hatás terminológiailag és dogmatikailag is megmutatkozik. Példaként említette, hogy az érvénytelenség illetve érvényesség döntően pandektista eredetű fogalma a normaszövegben húsz alkalommal, míg a kommentár online verziójában ötvenkilencszer fordul elő. A kommentárban megtalálhatóak a római jog és a ius commune nyelvezetéből származó latin terminus technicusok, sőt római jogi regulák is. A culpa in contrahendo kapcsán Jheringre is utal a kommentár. A jogügylet fogalmának megjelenése újítás a DCFR-ben, amennyiben annak előzményében, a Lando-bizottság ismert elaborátumában nem szerepelt. A szerződés fogalmának meghatározása a DCFR-ben Savigny nézetét tükrözi. Az a tény, hogy a DCFR összességében döntően a római jogi tradíción alapul, alátámaszthatja a római jog oktatásának hasznosságát a XXI. században is.


Vécsey Tamás akadémikus, a római jog nyilvános rendes tanára (1875–1912) (forrás: Az ELTE ÁJK története képekben)	Marton Géza akadémikus, a római jog tanára (1937–1957) (forrás: Az ELTE ÁJK története képekben)

Boóc Ádám, a Károli Gáspár Református Egyetem habilitált egyetemi docense Római jogi elemek az új magyar Ptk. öröklési jogi szabályaiban – kitekintéssel a gyakorlat várható alakulására c. előadásában hangsúlyozta, hogy az öröklési jog egyike azon területeknek, amelyek fokozott érdeklődésre tarthatnak számot. Ezzel kapcsolatban említette meg, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemen jelenleg is folyamatban van egy hallgatók bevonásával folyó kutatási projekt, amelynek keretében azt vizsgálják, hogy milyen változások figyelhetőek meg, milyen alapvető eltérések különböztethetőek meg. Ezek nem pusztán elméleti, hanem nagyon is aktuális kérdések. Példaként említette a favor testamenti elvének, az SC Libonianumszabályának tiszta továbbélését, valamint a substitutio pupillaris és quasi pupillarisjelenlétét az új Polgári Törvénykönyv szabályai között. Ez utóbbi jogintézmények a régi magyar magánjog alapján kerültek hazai jogunkban ismét bevezetésre, ugyanakkor eredetük a római jogra megy vissza. A római jogi megoldások sok esetben törvényi és jogegységi határozatok szintjén jelentkező „tiszta” továbbélése is alátámasztja a római jog kutatásának és oktatásának kiemelkedő hasznosságát a tételes jogi tárgyak oktatása kapcsán a XXI. században.

Siklósi Iván adjunktus A jogügylet fogalmának történetéhez és jelentőségéhez dióhéjban c. előadásában kiemelte, hogy a jogügylet az utóbbi években bizonyos értelemben renenszánszát éli, és noha a jogügylet latin elnevezése (negotium) az antik forrásokban nem szerepel technikus értelemben, sőt lényegében a XIX. század terméke, mégis didaktikailag fontos szerepet tölt be már a római jog oktatása során is. Külön hangsúlyozta az Ulpianus D. 50,16,19-ben található forrásszöveg jelentőségét, ahol a jogtudós Labeo álláspontjára hivatkozva az agere, gerere és contrahere igék között tesz különbsége. Míg az agere az ünnepélyes szavakkal és dologátadással létrejövő ügyletekre vonatkozik, addig a kétoldalú kötelmeknél a contrahere ige használata figyelhető meg. Kiemelte, hogy jóllehet az utókor hajlamos a pandektistákat a reflektorfénybe állítani, a jogügylet fogalma kapcsán sem szabad elfelejtenünk az Althusiuséhoz hasonló „pre-pandektista” nézeteket. Windscheid nagy hatású meghatározása, továbbá, hogy a jogügylet a jogügyleti tan részeként kerül ma is kifejtésre sok tankönyvben, különleges figyelmet érdemel. Néha maguk a törvénykönyvek is meghatározzák a jogügylet fogalmát, így az új brazil ill. új argentin Polgári Törvénykönyvek, 2016-os módosítását követően a Code civil, de például a portugál Código civilben nem szerepel. A Code civilben 2016-ban vált az acte juridique – Vékás Lajos szóhasználatával élve – rendszeralkotó fogalommá. A magyar Polgári Törvénykönyvek közül az ’59-es Polgári Törvénykönyvben nem szerepelt, ahogy a jogügyleti tan sem. Az új Polgári Törvénykönyvben pedig noha többször is előfordul a jogügylet kifejezés, mégsem rendszeralkotó fogalom Vékás szavaival élve. Megjegyezte, hogy nem problémamentes az új Polgári Törvénykönyv azon terminológiai megoldása, hogy jognyilatkozatként definiálja a joghatás kiváltására irányuló akaratkijelentéseket.

Jusztinger János, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa Tulajdonátruházás adásvétel alapján az új Ptk.-ban és az antik római jogi kazuisztika c. előadása az adásvétellel mint leggyakoribb tulajdont keletkeztető causával, valamint a tradicionális tulajdonátruházó rendszerekkel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az antik adásvétel fogalma jóval szelesebb volt, mint a modern megfelelője. Az adásvétel ugyanakkor ma is a legtipikusabb tulajdonszerzési jogcím, így didaktikai szerepe nem elhanyagolható sem az ókorban, sem napjainkban. Ami a római jogot illeti, az előadó több forrásszövegen keresztül mutatta be, hogy az a tradicionális tulajdonátruházási rendszer talaján állt. A római jog az átadás mellett megköveteli a iusta causát, és ez az ’59-es Polgári Törvénykönyv dologi átruházó ügyletének teljes mértékben megfelel. Az új Polgári Törvénykönyv szembetűnő újítása, hogy különbséget tesz ingó valamint ingatlan tulajdonátruházás között, valamint rögzíti a vevő vételárfizetési kötelezettségét is. Ezt követően több római jogi forráshely, így a res emptorist említő Gaius D. 18,1,53, is az elemzés tárgyát képezte, végül pedig a római jogi szerződési konstrukciók közül a tulajdonjog-fenntartás mellett kötött adásvételi szerződés. Ez utóbbi a római jogban rendszerint akként realizálódott, hogy a felek megállapodás szerint szívességi használati szerződés (precarium) vagy bérleti szerződés (locatio conductio) útján adták át a köztes időre a dolgot, így ilyenkor nem a tulajdoni helyzet változásával állunk szemben. Hatályos jogunkban már nemcsak szerződéskötéskor, de később is írásban, ám legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig fenntarthatja a tulajdont az eladó. Az új Polgári Törvénykönyv a római jogi hagyományokat követve tradicionális rendszerű, és a korábbi szabályozáshoz képest következetesebb megoldásokra törekszik.


Brósz Róbert, a római jog legendás hírű tanára (1951–1992) (forrás: Az ELTE ÁJK története képekben)	Brósz Róbert Pólay Elemérrel közösen írt tankönyve, mely a későbbi tankönyvek alapjául szolgált (forrás: Az ELTE ÁJK története képekben)

Kelemen Miklós adjunktus Hivatalvásárlás vagy korrupció? A suffragium útján történő hivatalszerzés magánjogi vonatkozásai c. előadásában a suffragium kapcsán a késő római közszolgálat és bizánci közszolgálat egyes, didaktikai és módszertani szempontból is fontos kérdéseire helyezte a hangsúlyt. Kiemelte, hogy jóllehet a korrupció témája nemcsak időszerű, de népszerű is, nem szabad az anakronizmus csapdájába esni. A történeti szemléletű megközelítés ókori jelenségek és jogintézmények kutatásánál és oktatásánál egyaránt kulcsfontosságú módszertani kérdés. A modern jelenségek gyakran úgy tűnhetnek, mintha megfeleltethetőek lennének egy-egy antik intézménynek, de a valóságban a helyzet jóval komplexebb ennél. Ennek elemzésére a suffragium kiváló példa, amely a hivatali ajánlás rendszerét jelentette. Fontos elhatárolni ezt az ókori jelenséget a hivatalvásárlástól és annak negatív felhangjától. Az előadásban kiemelkedő szerepet kapott ennek az érzékeltetése. A suffragium mint ajánlásvásárlás az adott hivatalba való kiválasztás metódusát jelentette, amely az ókori világban nem számított korrupciónak, sőt kimondottan ez volt a módja hivatali tisztségek betöltésének. Császári rendeletek szabályozzák, hogy kik rendelkeztek ilyen ajánlási jogosultsággal, azaz kik lehettek suffragatorok, és évente hányszor adhatnak ajánlást. Ezek között a nagy hatalommal bíró és befolyásos személyek, valamint a támogatott között az ókorban jól ismert patrónusi viszony állt fenn. Egy-egy hivatalba való bekerülés vagy egy már létező patrónusi viszony alapján, vagy úgy jöhetett létre, hogy a kívülálló fizetett az ajánlásért. Ez a jelenség a maga korában és annak a kornak szemléletmódjában nem minősült korrupciónak, sőt ez érdemszámba ment. Ugyanakkor találunk olyan császári rendeleteket, amelyek bizonyos tisztségek kapcsán kifejezetten tiltják az ajánlásvásárlást. Ugyanakkor ez sem jelentett generális tiltást, csupán meghatározott hivatalokra vonatkozott. Az ókori szemléletmód megértése tehát egy nagyon fontos mozzanat, így az anakronizmus veszélyeinek elkerülése, amely mind a kutatások, mind az oktatás módszertanában kiemelkedő fontossággal bír.

Rigó Balázs A római történelem mint legitimációs eszköz a kora újkori angol politikai gondolkodásban c. előadásában Sir Robert Filmer legismertebb művének, a Patriarchának főbb gondolatmenetével, valamint ezen mű római történelemhez, mint koraújkori legitimációs eszközhöz való viszonyával foglalkozott. Azzal a kérdésfelvetéssel indította előadását, hogy vajon Shakespeare latin és görög kifejezések és példák felhasználása nélkül lehetett volna-e Shakespeare az angol irodalomban. A humanista gondolkodók számára az ókori források mint az ókori civilizáció közvetítő közege a modern kor legitimációs eszközeiként funkcionáltak. Kiemelte Reinhart Koselleck alapvető művének fontosságát, valamint az ókori exemplumok újkori szerzőknél betöltött szerepét, gondolva itt olyan művekre, mint pl. Hobbes Leviatánja. A Biblia mellett a római forrásokra is igen gyakran hivatkozó Filmer patriarchális államelméletében támadta a társadalmi szerződés és az azzal kapcsolatban álló parlamentarizmus elméletét, miközben kiállt az abszolút hatalommal rendelkező, Isten kegyelméből uralkodó szuverén monarcha védelme és az egyenesági öröklés mellett. Filmer kitűnő példa arra nézve, hogy miként hasznosul egy-egy római történelemből vett adat teljes államelméletének bizonyítására, amellett, hogy az elmélet a Bibliából levezetett és értelmezett történelmi jelenségek sorából áll. Így az előadásban Filmer patriarchális államelmélete mellett a népről alkotott véleménye került a vizsgálat középpontjába. Filmer a néptől való viszolygása következtében hosszasan idézi a római polgárháborúk korát, amely során a népről mai napig helytálló megállapításokra jut. A nép szerinte mint láttuk kiszámíthatatlan, befolyásolható, felelőtlen, gyarló, mégis ezeknek a hírhedt tulajdonságoknak dacára képes valódi demokráciát kiépíteni. Filmer példája jól mutatja, hogy egy újkori jelenség, amely ma is reneszánszát éli bizonyos értelemben, ti. hogy az antikvitás vagy bármely más történeti korszak legitimációs eszközként szolgálhat az utókor számára, a történelem és történetiség kutatásán és különösen oktatásán keresztül a XXI. századi emberek számára is tud hasznos és értékes ismeretekkel szolgálni.

Jakab Éva szegedi tanszékvezető egyetemi tanár egy sürgős műtét miatt a konferenciáról sajnos távolmaradni kényszerült, A hibás teljesítés dogmatikai útvesztői címmel bejelentett előadásának szövege azonban a többi előadás írásos változatával együtt meg fog jelenni abban a jubileumi kötetben, amelyben a konferenciasorozat összes előadásai közzétételre kerülnek.

A konferenciának mind a délelőtti, mind a délutáni ülésének a végén tudományos vitára is sor került, amelyben az előadók számos szakmai kérdésre adtak választ, ill. reflektáltak az elhangzott észrevételekre.

(A beszámolót Nemes Szilvia és Rácz Anna PhD-hallgatók készítették.)

2017.03.17.