„Új eljárásjogi kódexeink III.: Az új büntetőeljárásról szóló törvény”

Megnyitójában Menyhárd Attila, Karunk dékánja az új eljárásjogi kódexek közös vonásaira hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy mind az új polgári perrendtartás, mind az új büntető eljárásjogi törvény közös vonása a gyorsításra törekvés. Megjegyezte, hogy kiemelten fontos, hogy az egyszerűsítés és a hatékonyság mellett a jogalkotó az eljárásjogi garanciákra is tekintettel legyen és megtalálja a kettő igény közötti egyensúlyt. Véleménye szerint az új Be. igazságkeresése egészen meglepő fordulatot hozott, ideértve azt is, hogy mindinkább a feleket kívánja bevonni a konfliktusok kezelésébe. Záró szavaival várakozását fejezte ki az új törvény gyakorlatba átültetése kapcsán.

Erdei Árpád (professor emeritus, ELTE) az új törvény alapelvi rendszerét tekintve fejezte ki aggodalmát. Összevetette az akkuzatórius és inkvizitórius eljárási rendszerek alapelveit, és rámutatott arra, hogy az alapelvek száma időről időre változott és változik. Kiemelte, hogy az elfogadott törvény alapvető rendelkezései között talál olyan alapelvet, amelyet pozitívumként értékel, ilyen a funkciómegosztás elve. Rámutatott arra, hogy a magyar büntető eljárásjog történetében az ártatlanság vélelme mint alapelv megjelenésének a legfontosabb hozadéka az volt, hogy onnantól kezdve a terhelt nem az eljárás tárgya, hanem alanya lett. Kritikaként emelte ki, hogy az in dubio pro reo elv és a bizonyítási teher az ártatlanság vélelmétől kifejezetten távol került meghatározásra a törvényben, a bizonyításra vonatkozó elvek sem kerültek be az alapelvek közé, valamint számos közismert alapelv nem kapott helyet a listában, ezáltal az alapelvek katalógusa szűk lett. A törvényhez fűzött indokolásból idézve kiemelte, hogy az új törvényben azért nem kaptak helyet egyes szervezeti alapelvek, mert azokat az Alaptörvény meghatározza, a működési alapelvek listája pedig azért szűk, mert azokat nem érdemes az indokolás szerint felvenni az alapelvi listába, amelyek alól sok a kivétel. Utóbbi kategória kapcsán megjegyezte, hogy az anyagi igazság, valamint a legalitás elvei az indokolás alapján jobb is, hogy nem kerültek alapelvi szinten megjelenítésre, mert az új törvény a szabályait tekintve sorozatosan megsértené azokat. 

Fantoly Zsanett (habilitált egyetemi docens, SZTE) európai összehasonlításokkal szemléltette az új törvény főbb rendelkezéseit és jogintézményeit. Kitért arra, hogy a tiszta funkciómegosztás rendszere csak illúzió, a korábbi tervekkel ellentétben az elfogadott törvényben jogosult lesz a bíróság is hivatalból bizonyítani. A tisztességes eljárás normatív tartalmára hívta fel a figyelmet, valamint kifejtette, hogy az ártatlanság vélelme tartalmilag egyenlő a „nem bűnösség” fogalommal, ahogyan az a nemzetközi dokumentumokban is megjelenik. A bíróság összetétele kapcsán az ülnökrendszer megszüntetésére tért ki és hangsúlyozta, hogy támogatta volna azt a rendszert, amely speciális szakértelmet követelt volna meg az ülnököktől, valamint hangsúlyozta, hogy európai összehasonlításban is az egyes országokban széles körben vannak jelen a laikus elemek az igazságszolgáltatásban. A védelem jogai a váddal összeegyeztethető eszközrendszerrel kerültek megállapításra és bővültek is (megkeresések, magánnyomozó alkalmazása). A sértett jogai az áldozatvédelmi szempontokra tekintettel kezdetben széles körűek voltak, ennek visszaszorulása bizonyítási problémák miatt történt. Megerősítette, hogy az új törvény a terhelt vallomásának kiemelt jelentőséget tulajdonít, az igazságkeresés európai standardjait tekintve pedig célszerűbb lenne az anyagi és formális igazság megkülönböztetése helyett az „igazság” kifejezést használni. A kényszerintézkedések terén felhívta a figyelmet arra, hogy a szabadságelvonással járó kényszerintézkedések helyettesítésére törekszik az új törvény – ez a cél Európa többi országában is. A nyomozási szakasz két részre bontása kapcsán kifejtette, hogy a felderítő szakasz csupán adatok gyűjtésére szolgálhat, míg a vizsgálati szakaszban kerül sor a bizonyítékok összegyűjtésére. Ezzel a megoldással véleménye szerint kiküszöböli az új törvény az ismétléseket, melyek korábban a nyomozási és tárgyalási szakasz bizonyításában voltak megfigyelhetőek.

Herke Csongor (egyetemi tanár, tanszékvezető, PTE) előadása a kényszerintézkedések szabályai változásának bemutatásáról szólt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kényszerintézkedések többségének csak a neve változott meg, egyébként tartalmilag a hatályos törvény szabályaira épül. Elsőként új elem, hogy immáron nem a hatóságot, hanem kifejezetten a rendőrséget kell értesítenie annak, aki tetten ér egy elkövetőt. Az őrizet szabályai között változás, hogy meghatározásra került az értesítési időtartam, ennek megfelelően 8 órán belül kell az őrizet alá vont személy által megjelölt nagykorút értesíteni a kényszerintézkedés foganatosításáról. Kiemelte, hogy a törvény szerint letartóztatást csak akkor lehet majd elrendelni, ha a bűnügyi felügyelet vagy a távoltartás nem elegendő a kényszerintézkedés célját tekintve. A távoltartás intézménye véleménye szerint akkor tudna hatékonyan működni, ha nem a Be. szabályozná, hanem a megelőző távoltartás és az ideiglenes megelőző távoltartás szabályait bővítenék. Az óvadék kikerült a kénszerintézkedések köréből, illetve annak alsó határát 500 ezer forintban állapították meg, az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele csak nevében változott meg, a szabályokat tekintve ugyanolyan részletes, mint a hatályos törvényben. A letartóztatás és az ideiglenes kényszergyógykezelés szabályait tekintve nem történt különösebb változás, a kutatás terén apróbb módosításokat illesztettek be. Zár alá vételt immáron az ügyészség, a nyomozó hatóság és a bíróság rendelhet el, egyes esetben továbbra is csak a bíróág jogosult elrendelni.

Holé Katalin (adjunktus, ELTE) felhívta a figyelmet arra, hogy titkos információgyűjtés és titkos adatszerzés kizárólag alkotmányos keretek között végezhető. Nem megengedett az, hogy olyan adatok is bekerülhetnek az iratokba, amelyek nincsenek összefüggésben az eljárással. Az új törvény szerint a két jogintézmény összeolvad, ez a bizonyítékok elvesztésének a kockázatát csökkenti. Kiemelte, hogy az előkészítő eljárás során 90 napig alkalmazhatóak a leplezett eszközök, ezt követően azonban korlátlan ideig meghosszabbítható az alkalmazási idejük. Ennek kapcsán arra a problémára mutatott rá, hogy nem mindegyik leplezett eszköz alkalmazása kötött bírói engedélyhez. A bírói engedélyhez kötött eszközök taxatív felsorolását tekintve megállapította, hogy a lista gyakorlatilag bármikor bővíthető. Az ügyészi engedélyhez kötött eszközök kapcsán kitért arra, hogy a rejtett megfigyelés alig különbözik a bírói engedélyhez kötött rejtett kutatástól, majd példákon keresztül mutatott rá a problémára: eszközt nem lehet elhelyezni az adott területen, de például a foganatosító zsebében ott lehet valamilyen megfigyelésre alkalmas eszköz. Kiemelte, hogy halaszthatatlanság esetén hosszabb ideig, 120 órán keresztül alkalmazhatóak a leplezett eszközök, utána természetesen be kell szerezni az engedélyt erre az időtartamra is. A döntésre jogosultak széles diszkrecionális jogkörére is felhívta a figyelmet, valamint arra, hogy értesíteni kellene azokat, akiket megfigyeltek, de utóbb nem indult eljárás, és jogorvoslati lehetőséget biztosítani a számukra. A harmadik személyek megfelelő védelmének hiányát is hangsúlyozta, akiknek a magánszférájába ugyanúgy behatol a leplezett eszközök alkalmazása. Összefoglalásában megállapította, hogy sok az olyan szabály az új törvényben, amely könnyen megkerülhető és a hatályos rendelkezések garanciális szintjét sem éri el mindenhol.

A konferencia második szekciójának elnöke Szomora Zsolt (habilitált egyetemi docens, SZTE) köszöntötte a jelenlévő nagy számú hallgatóságot és gratulált a jogi kar fennállásának 350 éves évfordulójához.

Tóth Mihály (egyetemi tanár, PTE) előadásában a társadalmi közeg, a jogpolitika, a kodifikációs technika és a törvény szövegének az arányai közötti összefüggéseket tekintette át. Összehasonlította, hogy az egyes büntetőeljárásról szóló jogszabályok mennyi ideig voltak hatályban és milyen terjedelműek voltak. A büntető parancs jogintézménye kapcsán kiemelte, hogy a bevezetésekor kizárólag pénzbüntetés kiszabására adott lehetőséget. Véleménye szerint a hatályos törvény egészét tekintve a kohézió hiánya állapítható meg, az új törvény esetében pedig látható, hogy az egyes részeket más szerzők írták, ezáltal egészen másfajta kodifikációs szemléletet tükröznek az új törvény egyes rendelkezései. Király Tibort idézve felhívta a figyelmet arra is, hogy miért nem hatékony a túlzó részletszabályok beiktatása a Be.-be, amely megfigyelhető az új törvény esetében is. Mindemellett különböző példákon keresztül éreztette a disszonanciát a törvény rendelkezései között, így kitért pl. a védelmi programra, mely túlsúlyban van jelen az új törvényben ahhoz képest, hogy az évek alatt hány fő vett részt benne. Ezen a ponton megállapította azt is, hogy külön jogszabály is foglalkozik a védelmi programban részt vevőkkel. Felhívta a figyelmet az eljárás alanyainak elektronikus kapcsolattartására vonatkozó szabályaira, melyek néhol logikátlanok, néhol egymást kioltják. Végül rámutatott arra, hogy egy eljárásjogi kódexben nem megengedett a tiltó normák nagy száma.

Király Eszter (egyetemi tanársegéd, ELTE) rámutatott az előadásában arra, hogy az új törvény jogerőfelfogásában nincs változás a korábbihoz képest, de néhány értelmezési nehézséget próbál tisztázni. Szólt az új törvény funkciómegosztásáról, a bizonyítás szabályainak változásáról, ideértve az ügyészi passzivitást és az anyagi igazságkeresés igényét is. Szembeállította a jogerő és a véglegesség kérdéskörét, és rámutatott arra, hogy a jogerő tartalmi elemeit az elmélet dolgozta ki. Az anyagi és az alaki jogerő megkülönböztetése kapcsán kiemelte, hogy az új törvény az anyagi jogerőhöz a büntetőjogi főkérdésben döntést fűzi, véleménye szerint viszont újra kellene gondolni mind az anyagi, mind az alaki jogerő fogalmát. Végül bemutatta az új törvény szabályait az egyes bírósági döntések kapcsán, megkülönböztetve az ügydöntő határozatokat a nem ügydöntő végzéseket és a határozati formát nem igénylő bírói intézkedéseket.

Kabódi Csaba (habilitált egyetemi docens, ELTE) előadásában a rendkívüli perorvoslatok rendszerét vizsgálva rámutatott arra, hogy ezen a területen az új törvény jelentős újdonságot nem tartalmaz. Egy új rendkívüli perorvoslatot vezet be, az egyszerűsített felülvizsgálati eljárást. Minden ilyen eljárás funkciója a jogerő utáni megváltoztatás igényének érvényesítése. A rendkívüli perorvoslatok históriai mozgását vizsgálva rámutatott, hogy az eljárásra okot adó hibák nagyjából mindig azonosak voltak azokkal, amelyeket az új kódex ilyen eljárásai igyekeznek kijavítani. Volt azonban olyan időszak is, amikor a terhelt terhére is megváltoztatható volt az ítélet. Foglalkozott a perorvoslat a törvényesség érdekében, a törvényességi óvás, a felülvizsgálat és a jogegységi eljárás intézményeivel, bemutatva a különböző időszakokat érintően a változásaikat.

Mohácsi Barbara (adjunktus, ELTE) a különeljárások rendszerével foglalkozott az új kódexet érintően. Bemutatta az eljárások csoportosíthatóságát a jogtudomány által kimunkált különböző szempontok szerint, és úgy értékelte, hogy az új rendszer átláthatóbb. Újdonságként kerül be a pótmagánvád esetén lefolytatandó eljárás szabályainak összefoglalása a fejezeten belül, eddig ugyanis elszórtan lehetett a vonatkozó rendelkezéseket fellelni. A jogi képviselet kötelező lesz ezekben az eljárásokban, és az ezzel kapcsolatos jelenléti szabályok módosultak. Két különböző eljárás kerül bevezetésre a távollévő terheltek ügyeinek rendezésére, az ismeretlen helyen tartózkodó, távollévő terhelt, illetve az ismert helyen, de külföldön tartózkodó terheltre vonatkozóan. A fiatalkorúak elleni eljárásokat több garancia jellemzi, összetettebb lett, a kodifikátorok a bírói gyakorlat tapasztalatait figyelembe véve alakították ki az új szabályozást. A bíróság elé állítás esetén szélesítik az eljárás feltételeit. Az eljárás egyezség esetén elnevezésű különeljárás a tárgyalásról való lemondás helyére kerül be, és célja, hogy már az előkészítő ülésen megszülethessen az egyezség. A jövőbe mutatóan a szabályok alkalmazásával kapcsolatos legnagyobb kérdés az, hogy az egyezséges eljárás szabályainak alkalmazása hogyan fog működni a gyakorlatban, milyen tapasztalatokat hoz majd.

Finszter Géza (ny. egyetemi tanár, ELTE) előadásának középpontjában a nyomozásban alkalmazható leplezett eszközök álltak. Elmondta, hogy nagyon nehéz a kérdés büntetőeljárásban való szabályozása, mert nincs igazán végiggondolva az, hogy hogyan szabályozható ez oly módon, hogy az ne bontsa meg a törvény koherenciáját, illeszkedjen a szabályozás tartalmába. Kijelenthető, hogy a jogintézménynek nincs kriminalisztikája. Amikor először került sor a szabályozásra, az nem megfelelő módon történt, nem lehetett a büntetőeljárási törvénybe beilleszteni, ezért született róla külön törvény. A felderítési és a bűnüldözési célokat egyaránt figyelembe kell venni, és a szabályozásnak elsősorban azt a célt kell szolgálnia, hogy az állam a büntetőigényét érvényesítse az igazságszolgáltatás útján. Nemzetbiztonsági cél, hogy olyan felderítést alkalmazzanak, amellyel a szervek képesek az ország szuverenitásának a védelmére. Az 1998. évi XIX. törvény esetében nem gondolták végig, hogy a folyamatot hogyan lehet ellentmondásmentesen, az alapelveknek megfelelően beilleszteni a törvénybe. „Ősbűn” elkövetése történt, az egyszerű gyanú elegendő volt a büntetőeljárás megindításához. A bűnüldözési cél pontos megértése nagyon fontos lenne. Válaszolni kell olyan kérdésekre, hogy mikor alkalmazandók és egyáltalán mire jók a titkos eszközök? A válaszokat alaposan mérlegelni kell. A folyamat ellenőrizhető kell, hogy legyen az igazságszolgáltatás rendelkezésére álló eszközökkel. Az új kódexben ez a bizonyos ősbűn újra elkövetődött, a gyanú fogalmával gond van. A leplezett eszközök érzelmeket, gondolatokat tudnak feltérképezni, de ezek mind irrelevánsak, kivéve a gyűlöletbűncselekmények körét. A jövő megismerése, a jövőre vonatkozó tervek megszerzése nem jó cél az állam büntetőigényének érvényesítésére. Az előadó szerint sokkal többet kellene ezzel foglalkozni, de a kriminalisztika tudománya is hallgat róla. A rendőrtiszti képzésben sem lehet bevezetni az ezzel való foglalatoskodást. Konklúzióként arra világított rá, hogy a törvény jövőbeni alkalmazói elkötelezett hívei kell, hogy legyenek az alkotmányos jogállamnak, hogy az előzőekben vázolt hiányosságokkal az új kódex megfelelően alkalmazható legyen.

Gácsi Anett Erzsébet (adjunktus, SZTE) a terhelti együttműködés rendszerét mutatta be előadásában. Kiemelte, hogy fontos meghatározni a szabályozási ars poeticát, és vizsgálni kell azt a kérdést, hogy hogyan támasztható alá statisztikailag az az állítás, hogy lelassultak az eljárások. Kiindulópontként a tisztességes eljáráshoz való jog szolgál. Megfigyelhető az új törvényben az ügyfelek fogalmának kiszélesítése azáltal, hogy felek vesznek részt a büntetőeljárásban. A fő célok a szabályozással kapcsolatosan az időmegtakarítás, a jóvátétel megvalósulása, és a felelősségre vonás iránti igény érvényesítése. Kijelenthető, hogy nem működik a lemondás a tárgyalásról intézménye. A statisztikákból kiolvasható, hogy növekedett a nyomozások, bírósági eljárások átlagos időtartama. A szabályozási ars poetica abban ragadható meg, hogy érdemes eltérően kezelni azokat az ügyeket, amelyekben a terhelt beismer. A jogalkotó előtt az amerikai vádalku intézménye állt példaként a szabályozási minták tekintetében, ahol az ügyek 98%-át oldják meg így. Európában is átveszik, de bizonyos eltérésekkel. Németországban például a bíró koordinálja a felek megegyezését. Fontos rávilágítani arra, hogy az együttműködés veszélyeket is rejt magában. A védekezési taktika csorbulhat, és sok kérdés vetődik fel ennek kapcsán: 1. Enyhítő körülményként értékelendő-e a büntetéskiszabásnál a beismerő vallomás? 2. Sérti-e az igazság követelményét az egyezség alapján tett beismerő vallomás? 3. Nem elfogult-e az a bíró, aki részt vesz az ilyen típusú eljárásban? Az új kódex rendszerében a terhelti együttműködés két típusát különíthetjük el. Terhelti együttműködés lehetséges a nyomozás szakaszában és a vádemelést követően. A nyomozási szakaszban létrejött egyezséget a bíróság jóváhagyja vagy elutasítja. A tárgyalás előkészítése során, az előkészítő ülésen újra lehetősége van a terheltnek a beismerésre. Itt az előkészítő ülés kap nagyobb hangsúlyt a szabályozásban. Egyezkedni kizárólag a joghátrányról és a járulékos kérdésekről lehet.

Horváth Georgina (egyetemi tanársegéd, ELTE) a relatív eljárási szabálysértések kérdéskörével foglalkozott. Előadásának elején rámutatott arra, hogy a témakörön belül meg kell vizsgálni azt a kérdést is, hogy az eljárást egyszerűsítő, gyorsító szabályok mellett megnyugtatóan rendezi-e a törvény az eljárás garanciáinak a megtartását. A relatív eljárási szabálysértések a másodfokú eljárásban nem orvosolható olyan szabálysértések, melyek lényeges hatással voltak az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására. Az új kódexben nincs teljes listája ezeknek a szabálysértéseknek és a következményeiket sem nevezi meg a törvény. Ezért elmondható, hogy a magára utaltság a jellemző ezen a területen, a kategóriák kimunkálása a jogalkalmazóra van bízva. Ugyanakkor a hatályon kívül helyező döntések több mint felében relatív eljárási szabálysértés vezetett a kasszációs döntés meghozatalához. Bemutatta a jellemző hibákat is, ilyenek például kihallgatáskor a figyelmeztetés elmulasztása, törvénysértő bizonyítékok alkalmazása az eljárásban, diszfunkcionális hatályon kívül helyezések, melyekre a Kúria 2/2015. Büntető jogegységi határozata reflektált. A nyilvánosság célját többek között a társadalmi ellenőrzés funkciójában és a terhelt védelmében jelölte meg, és ezek figyelembevételével kritizálta, hogy a nyilvánosság törvénysértő kizárása már nem abszolút, hanem relatív hatályon kívül helyezési ok. A kasszációs döntéssel szembeni jogorvoslatot pozitív jelzővel illette, de rámutatott, hogy ez nem oldja meg azt a problémát, amely akkor jelentkezik, ha a bíró nem állapítja meg, hogy a szabálysértés lényeges hatással volt az eljárásra. Ezzel lehetőség nyílik arra is, hogy az eljárási szabálysértések következmények nélkül maradjanak.

Hack Péter (tanszékvezető habilitált egyetemi docens, ELTE) az új eljárási törvényben rejlő esélyeket és kockázatokat mérlegelte előadásában. Történelmi perspektívából is szemlélte a büntetőeljárási rendet, amikor Filangierit idézte a felvilágosodás időszakából, 1785-ből, aki így írt: Az olyan eljárási szisztéma a követendő, mely „az ártatlant minden félelmétől, a bűnöst minden reményétől, a bírót pedig az önkényes eljárási cselekmények elkövetésének összes lehetőségétől megfosztja”. A bűnöst az új kódex valóban igyekszik minden reményétől megfosztani, a másik két területen azonban hagy kívánnivalókat, hiszen például a bíró és általában a hatóság tagjai számos eljárási hibát véthetnek, melynek nem lesz következménye. Az új eljárási törvény komoly erényekkel is rendelkezik, melyek történelmi léptékűek. Ilyen például a kirendelt védő kirendelési módjának változása. Tóth Mihály közel harminc éve megjelent tanulmány, Polt Péter negyed századdal ezelőtti vizsgálata is megalapozta azt az álláspontot, hogy a kirendelés jelenlegi módjának köszönhetően a kirendelt védő nem nyújt megfelelő védelmet a hatóság túlkapásaival szemben. A problémát a Helsinki Bizottság is vizsgálta, és 2007-ben javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy a kirendelt védőt ne az a hatóság rendelje ki, amely a legkevésbé érdekelt ennek megfelelőségében. A kirendelt védők ugyanis intenzív együttműködésben voltak a hatóságokkal. Az új szabályozás esélyt ad az eljárás javítására. A következő pont, amit kiemelt, a különleges bánásmódot élvező személyekkel kapcsolatos lényeges szemléletváltás. Az elektronikus kapcsolattartás szabályai ugyan túlbürokratizáltak, de rugalmassá teszik az eljárást, pozitív a megjelenésük. A kódex külön beszél az ügyészségről, nem az ügyészről szól. Különválasztja a felügyeleti és irányítási jogokat a nyomozással kapcsolatosan a felderítés és a vizsgálat vonatkozásában. A kockázatokat mérlegelve elmondta, hogy léteznek olyan eljárási alapelvek, amelyekről ma kell nekrológot mondani. Ilyen a társasbíráskodás, és a néprészvétel elve, melyet ugyan sok bírálat ért már, de most gyakorlatilag megszűnik a néprészvétel az eljárásban, és csak a fiatalkorúak, illetve a katona ellen folytatandó különeljárásban marad meg. A büntetőeljárás története során mindig megfogalmazódott a társadalmi ellenőrzés igénye, Király Tibor így írt erről egy helyen: ez valósítja meg a kollegiális testületi ítélkezést. Ez biztosítja az elfogulatlanságot, a véleménycsere lehetőségét, és csökkenti az a befolyásolás veszélyét. Az ülnök korrigálhatja a bíró rutinból hozott ítéleteit. Vajon semmivé váltak ezek az érvek? Nincs többé szükség a társadalmi kontrollra? A laikusok szinte teljes kizárása biztosan jó lépés? Kimondható, hogy az ártatlant az új kódex nem szabadítja meg minden félelmétől. A terhelti együttműködés rendszerével kapcsolatosan azt emelte ki, hogy a hatóságnak elég nagyvonalú ajánlatokat kell tennie, hogy a terheltnek megérje a beismerést megtenni, ha lényegesen kisebb büntetést kap, mint abban az esetben, ha nem teszi meg a beismerést. Az új törvény által teremtett esélyeket és kockázatokat történelem távlatából tudjuk majd megítélni.

A beszámolót Horváth Georgina tanársegéd és Rácz Anna PhD-hallgató készítették.