„A római jog sokoldalú felkészültséget kívánó terület”

Földi András egyetemi tanár több mint három évtizede az ÁJK oktatója, jogtudósként idén Deák Ferenc-díjban részesült. Erről az elismerésről, hivatásáról és a római jog mai helyzetéről kérdeztük, és kiderült az is, hogyan indította el a pályán a márványhoz való vonzódása.

1981 óta tanít az egyetemen, négy éven át dékánhelyettes volt, 2011 óta tanszékvezető. Melyek a legemlékezetesebb pillanatai ennek a több mint három évtizednek?
A legszebb pillanatok alighanem a sikerek, amelyek nemcsak saját sikerek, hanem a diákjaim sikerei is. A legsikeresebb hallgatóm Pro Scientia Aranyérmet kapott, és amikor ezt az elismerést a Magyar Tudományos Akadémia székházában még Kosáry Domokostól átvehette, mellékszereplőként, mint a témavezetője én is ott lehettem. Nagyon boldog voltam akkor. A személyes pályám legnagyobb sikere pedig talán az volt, amikor egy nemzetközi római jogi konferencia megnyitó ülésén plenáris előadást tarthattam Rotterdamban, 2001 szeptemberében. Sajnos ez a terrortámadást követő napokban volt, de ez az emberiség történetében oly baljós dátum és időszak számomra egy nagy sikerhez köthető.

Egy régebbi interjúban azt nyilatkozta, hogy gimnazista korában latin szakos bölcsésznek készült. Honnan az érdeklődés az antik kultúra és a latin nyelv iránt?
Az antikvitás iránti kíváncsiságomat a latintanáromnak, Kontra Györgynének köszönhetem. Kitűnő tanár volt, aki az ELTE Trefort Gimnáziumának vezető oktatójaként ment nyugdíjba, bár én magam még a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanultam nála négy éven keresztül latint. Valóban ritkaságszámba menő, rendkívül művelt és közlékeny tanáregyéniség volt, aki mellett nem volt nehéz megszeretni a latin nyelvet, a római irodalmat és történelmet. Persze nálam az érdeklődés eleve adott volt, és talán a márványhoz való vonzódásom mindennek az alapja. Számomra a márványtáblák és a latin nyelv kisgyermekkorom óta összekapcsolódott. Annak idején édesapám kérdésemre elmagyarázta, hogy a régi márványtáblák feliratait azért nem értem, mert latinul vannak. Számomra „mélylélektanilag” talán emiatt volt mindig olyan kedves a latin.

Mi vezette mégis a jogtudományokhoz és ezen belül is a római joghoz?
A jogi karra édesapám tanácsára kerültem, és itt a jogtudományok iránti vonzalmam egyértelműen Brósz Róbert professzor hatására alakult ki. Én az ő tanítványa voltam, vagyok és maradok is. A kezdetektől fogva ő foglalkozott velem: már elsőévesként hozzá jártam forrásolvasásra: az elkötelezettségem és érdeklődésem már ekkor kialakult a római jog iránt. Aztán másodév elején jött a demonstrátori meghívás azzal az ajánlattal, hogy ha minden jól alakul, akkor főállásban is itt maradhatok. Ez egy „első látásra szerelem” kapcsolat volt, és máig is az a római joggal.

Brósz professzor úr mellett kik voltak a példaképei, kik inspirálták?
Még két tanáromat emelhetem ki, és így egy triumvirátust tudok felvázolni, egy olyan triumvirátust, akik meghatározták a fejlődésemet és a formálódásomat. Vékás Lajos professzor úr, aki a polgári jogot tanította és Péteri Zoltán professzor úr, aki jogelméletből sajnos csak szemináriumokat tartott, de azok az órák felejthetetlen szellemi élményeket nyújtottak.

Hogyan viszonyultak egykor és hogyan viszonyulnak ma a hallgatók a római joghoz?
Az összehasonlítás nagyon indokolt, és nem feltétlenül előnyös a mai állapotokra nézve. A mi évfolyamunk, és abban az időben az évfolyamok általában, rendkívül nagy tisztelettel néztek fel Brósz professzorra és rajta keresztül a római jogra is. Ő legendás tanáregyéniség volt, aki hatalmas tekintéllyel rendelkezett, de arra is képes volt, hogy a diákokkal megszerettesse a római jogot. Kitűnő előadó, valóságos rétor volt. Ugyanakkor abban az időben a római történelemnek, a latin nyelvnek és persze a római jognak is eleve olyan tekintélye volt, hogy fel sem merülhetett az a kérdés, szükség van-e a római jog tanulására, vagy fontos tárgy-e, hiszen ennek alapvető fontosságát mindenki természetesnek tartotta. Brósz professzor egyéniségével itt a tanszéken manapság senki sem versenyezhet, megpróbálhatjuk utánozni vagy az egykori előadásait megidézni, de személyes varázsának hiányát pótolni nem tudjuk.

A másik dolog, hogy a latin nyelv és az ókori Róma tekintélye ma már nem annyira egyértelmű a diákok számára, mint volt az egykoron. Furcsa, hiszen akkor, a szocializmus idején az ókori Róma mint rabszolgatartó társadalom volt számon tartva, ma pedig az európai civilizáció és kultúra meghatározó tradíciójaként beszélünk róla. Így manapság sokkal nagyobb tekintélye lehetne, mégis azt érzékelem, hogy a hallgatók a latin nyelvet egzotikumnak tartják, nehézségnek, ami zavart okoz a tanulásban. Hasonló a helyzet a római joggal is. Egyszóval manapság igen jellemző ez a kevésbé előnyös hozzáállás a diákokban, ami sajnos azzal is együtt jár, hogy nem feltétlenül az a céljuk egyetemistaként, hogy minél többet tanuljanak, és minél több ismeretre tegyenek szert. Lehet, hogy egy soha nem is létezett aranykort sírok vissza, de valamilyen változás mindenképpen megfigyelhető. Több a hallgató, mint régen, így ezek a fent említett tényezők mind a minőség ellen hatnak.

Manapság vannak hallgatók, akik kifejezetten ezzel a területtel szeretnének foglalkozni?
Természetesen vannak, hiszen érdeklődő, kiemelkedő hallgatók mindig, minden tanszéken vannak. Jelenleg kitűnő demonstrátorokkal dolgozunk, emellett a tanszéken minden oktatói rang képviselve van, több fiatal oktató dolgozik nálunk, így az utánpótlás biztosított. Friss példaként említhetem, hogy a 2015-ös OTDK-n egy hallgatóm római jogból második helyezést ért el, alapos kutatómunkával egy nagyon szép dolgozatot készített el, amelyhez négy nyelven olvasott forrásokat és szakirodalmat. A római jog a többi jogtudományi diszciplínához képest összetettebb, interdiszciplináris terület. Itt a jogtörténethez és a történelemhez, a tételes magánjoghoz, sőt valamelyest az egyéb tételes jogokhoz is érteni kell. Emellett poliglottnak is kell lenni, a latinban, lehetőleg az ógörögben, és mindenképpen több modern nyelvben is járatosnak kell lenni, így ez egy sokoldalú felkészültséget kívánó tudományterület, amelynek művelése sokoldalú érdeklődést feltételez.

A jogtudósi kategóriában Deák Ferenc díjat kapott idén: mit jelent Önnek ez az elismerés? Mit jelent szakmai körökben az, ha valaki elnyeri ezt a díjat?
Az ember mindig örül az elismeréseknek, különösen egy ilyen kis szakma, a római jog számára nagyon fontos, hogy elismeréseket kapjanak kutatói. A római jog fontossága manapság vita tárgya. Azonban ha a jogász hivatásrendek vezetői egyhangúlag egyetértettek abban, hogy a díjat idén jogtudósként én kapjam, akkor ezzel a római jog fontosságát is megerősítették. Ezek szerint az én tudományos munkásságomat úgy látják a szakma legmagasabb szintű vezetői, hogy az is a jogtudományokhoz tartozik. Megjegyzem, hogy a szakirodalomban újabban megkérdőjelezik, hogy például a római jog vagy a jogtörténet része-e valójában a jogtudománynak, vagy csak érintőlegesen kapcsolható hozzá. Így a díj egyfajta megerősítés a szakmától, a római jogi kutatásnak mint jogászi szakmai teljesítménynek az elismerése. Én az egész tudományos munkásságom során azt a célt kívántam szolgálni, hogy a római jogi kutatásokkal a mai jogászok számára támpontokat adjunk – ezek szerint ez valamennyire sikerült.

Jelenleg az oktatás mellett milyen tudományos kutatásai vannak?
Az aktuális kutatási témám az iniuria, a személyiség megsértésének bűncselekménye, bár jogtalanságot, jogellenességet is jelent szó szerinti értelemben. Jelenleg ezen dolgozom, több cikkem is jelent meg, ill. áll megjelenés alatt e témában, de ez inkább személyes érdeklődés. Emellett egy országos projektumban veszek részt: egy internetes jogtudományi enciklopédia néhány magánjogi rovatát szerkesztem, a következő években ez ad majd sok munkát nekem. Ez is megtisztelő felkérés, hiszen ezek szerint sokan úgy gondolják, hogy a magánjog terén is tudok segíteni, nemcsak a római jog terén.

Ha néhány mondatban meg kellene fogalmaznia, hogy mit jelent önnek a római jog, a jogtudomány és a jogtudósi lét, akkor mit mondana?
Léteznek erre klasszikus idézetek: „a tudomány papjai vagyunk” és jogtudósként az „igazi filozófiát” műveljük. Persze ez túlzás, joggal vitatható főleg az utóbbi kijelentés, de ha nem is teljesen szó szerint véve ezeket a gondolatokat, mégis ennek a szellemében tevékenykedünk. A régi római jogtudósok ezt így fogták fel, és méltán voltak büszkék a tudományukra.

Forrás: elte.hu