„Néha a forró parazsat is meg kell fogni”

2016. július 1-jén nyolc év után köszön le az Állam- és Jogtudományi Kar dékáni posztjáról Király Miklós, az ÁJK Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Pályafutásáról, dékánságáról és a jogászképzés előtt álló kihívásokról is kérdeztük.

2016. március 15-én a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Hogyan értékeli ezt az elismerést?
Nem csekély meglepetéssel és örömmel fogadtam. Bár a kitüntetést én kaptam, úgy gondolom, hogy ebben az Állam- és Jogtudományi Kar mint kiváló szakmai közösség nagyrabecsülése is megjelenik.

A Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék tanszékvezetője, főbb kutatási területei is a nemzetközi magánjoghoz kapcsolódnak. Miért ezt a területet választotta?
Sok minden érdekelt egyetemistaként: kezdetben tagja voltam a magyar jogtörténeti és az alkotmányjogi diákköröknek is. Azonban végül a polgári jog mellett horgonyoztam le. Megnyertem a Szegedi Perbeszédversenyt és a deliktuális felelősségről szóló dolgozatommal I. helyezést értem el az OTDK-n, ami megnyitotta az egyetemi pályafutás lehetőségét előttem. Ez persze még a „létező szocializmus” világában, a nyolcvanas évek derekán történt. Érdekelt a jog tudománya, viszont igyekeztem olyan területet keresni, ami a lehető legmesszebb volt az akkor kötelező marxista ideológiától. Így esett a választás a nemzetközi magánjogra. Tanítómesterem, Mádl Ferenc hívása, személyes varázsa és jósága is igen nagy szerepet játszott a döntésben.

Tudományos és oktatói pályája során melyek az Ön számára legemlékezetesebb pillanatok?
Felejthetetlen élmény volt első könyvemet látni a nyári könyvvásáron, még 1998-ban. Vagy először részt venni a jogszabályok előkészítésében. Ez egyébként a külföldi befektetésekről szóló törvény volt, a rendszerváltoztatás hajnalán. De ugyanilyen nagy öröm egy briliáns vizsgázót hallgatni, megérni, hogy hallgatóim kiváló OTDK-eredményeket érnek el vagy PhD-fokozatot szereznek: ilyenkor érzi azt az ember, hogy megérte. De szintén meghatározó élmény volt Antall József miniszterelnöksége idején hivatalában dolgozni. E közigazgatási tapasztalat nélkül a dékáni feladatokat is nehezebben tudtam volna ellátni.

2016-ban két ciklus után távozik a dékáni székből. Hogyan értékeli az eltelt éveket?
Hosszú volt ez a nyolc év, talán túl hosszú is, különösen egy főként elméleti kérdések iránt érdeklődő ember számára. De a kollégáimmal együtt sok mindent sikerült elérni: a jogász tanterv jelentős korszerűsítését, amely a hatályos jog oktatását helyezi középpontba, a kar szervezeti karcsúsítását, korszerű elektronikus adatbázisok beszerzését. Sikerült forrást biztosítani a fiatal oktatók szakmai és tudományos munkájának, valamint külföldi tanulmányaik rendszeres támogatására, a kari könyvtár fejlesztésére. Megalapítottuk az angol nyelvű LLM-képzéseket, ezzel a Kar felkerült Európa felsőoktatási térképére. Megindult a kriminológusképzés is. Mindeközben jelentősen javítottuk a Kar költségvetési egyensúlyát. De minden évnek megvolt a maga kihívása is. A legnehezebb időszak valószínűleg 2014 ősze volt, amikor napvilágra kerültek a korábbi gólyatáborban történtek. Lassan két év távolából visszatekintve abban reménykedem, hogy sikerült ezt a válságot megfelelően kezelni, és a nehezen gyógyuló sebek ellenére úgy a hallgatói, mint az oktatói közösség megerősödve került ki a próbatételből.

Mennyiben sikerült megvalósítani az egyes dékáni programokban megfogalmazott céljait?
Azt hiszem majdnem mindent sikerült elérnem, amit szerettem volna. Mindez természetesen nem ment külső és belső konfliktusok vállalása nélkül. De újra és újra arra gondoltam, hogy ha valaki egyszer vezetőnek áll, annak merni kell a „forró parazsat” megfogni, és határozott döntéseket hozni. Sokszor órák, napok nehéz vívódása van a látszólag könnyen elfogadott intézkedések mögött. A régi szólás sarkosan fogalmaz, de a lényeget ragadja meg: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni.”

Az elmúlt években miben változott meg a jogászképzés? Hogyan hatott a jelentkezési kedvre a keretszámok és az állami ösztöndíjas helyek jelentős csökkentése?
Az öt éve bevezetett tantervet már említettem. Ez törekszik a hatályos joggal való minél korábbi találkozás biztosítására, a kiscsoportos képzések előtérbe állítására, a gyakorlatias, jogesetmegoldó szemléletre. A jogászképzés európai jogi dimenzióját hangsúlyozza, hogy ma már az Európai Unió joga az egyik választható záróvizsga tárgy. Ami a jelentkezéseket illeti, szerencsére nincsen drámai változás. Mivel a hazai jogi karok versenyében majd’ minden mutató szerint az élen állunk, és az ELTE ÁJK országosan ismert és elismert „brand”, szinte töretlen az érdeklődés a nappali tagozatokon. Mégis, nem szűnő aggodalom számomra, hogy kiváló és tehetséges gimnazisták esetleg azért nem jelentkeznek jogásznak, mert félnek a magas tandíjtól. Ez hosszabb távon bizonyosan hátrányosan érinti a társadalmi mobilitást, akkor is, ha kari szinten mindezt próbáljuk a Lippay Ösztöndíjjal ellensúlyozni.

Miért érdemes a felvételizőknek az ELTE jogászképzését választani?
Az eddig elmondottakhoz azt tenném hozzá, hogy kiváló oktatóink vannak, és a legjobb jogtudományi könyvtár áll rendelkezésünkre a társkarok között. Olyan külföldi adatbázisok, amelyek legközelebb talán csak a Lajtán túlról érhetők el. Az Eötvös Kiadóval együttműködésben indított korszerű tankönyv-, jegyzet- és tudományos monográfia-sorozat támogatja az oktatást. És ne feledkezzünk meg az erős Erasmus kapcsolatokról: tanévenként 80-100 hallgatónk mehet Karunkról külföldre tanulni, más egyetemek jogászképzésében megmerülni, és ugyanennyi hallgatót is fogadunk. Természetesen a felsőoktatási versenyben nincs véglegesen biztosított helyezés és eredmény, jönnek az új kihívások, a törekvő versenytársak, ráadásul szinte folyamatosan változik a szabályrendszer. Tehát az utánam következő vezetőknek is bőven lesz tennivalója. Nem fognak unatkozni!

Milyen tervei vannak a jövőre nézve oktatóként és tudományos kutatást végző jogászként?
Egészen bizonyos vagyok benne, hogy a dékánság után is van „jó élet”, nagyon fogom élvezni az oktatói és kutatói szabadságot! Évek óta készülök egy komolyabb monográfia megírására a magánjog harmonizációjának különböző metszeteiről, a következő egy évben ezzel szeretnék elsősorban foglalkozni. De a legfontosabb, hogy több időt szeretnék tölteni lassan felnőtté érő négy gyerekemmel, itt bizony nagy adósságaim halmozódtak fel az előző években.

Forrás: elte.hu