AURUM kiemelt tehetségtámogató ösztöndíjak jogászainknak
Varga Kálmán kapta az Aurum Alapítvány fő ösztöndíját 10 millió forint értékben, amely segítségével LL.M. diplomát szerzett a világ egyik legrangosabb egyetemén, a University of Cambridge mesterképzésén. Varga Kálmán jogi tanulmányait az ELTE ÁJK-n végezte, a 2019/2020-as és a 2020/2021-es tanévben az ELTE Jessup csapatának tagja volt. A Bibó István Szakkollégium tagjaként nyert Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat és ÚNKP-ösztöndíjat, Ersamus-tanulmányait a Warwick-i Egyetemen végezte, szakmai gyakorlatát pedig a Quinn Emanuel Urquhart & Sullivan LLP ügyvédi irodában töltötte Londonban.
Kiemelt Aurum ösztöndíjban részesült Pap Kristóf is, aki Aurum és Fulbright ösztöndíj-támogatással LL.M. tanulmányokat folytathatott a rangos New York University mesterprogramjában. Pap Kristóf Pro Scientia díjas, OTDK első helyezett, aki tanulmányokat folytatott az Université Paris 2 Panthéon-Assas és a Université Paris 1 Panthéon-Sorbonne jogi képzésein is.
Szintén kiemelt Aurum ösztöndíjat nyert Bordács Bálint, aki az amerikai Georgetown Egyetemen tanulhatott versenyjogot Aurum és Fulbright ösztöndíjjal. Andrikó Imre szintén az Aurum tehetséggondozó ösztöndíjjal a rangos University of Leiden LL.M. képzésének elvégzéséhez kapott jelentős támogatást.
Gratulálunk volt diákjainknak!
Az Aurum Alapítványról és tehetséggondozó ösztöndíjprogramjairól bővebben