Hallgatóink nyerték az ELSA Hungary esszéversenyét

2024.12.05.
Hallgatóink nyerték az ELSA Hungary esszéversenyét
2024 őszén valósult meg az ELSA Hungary szervezésében a Büntető Igazságszolgáltatás és Emberi Jogok: Kihívások és Lehetőségek című esszéverseny, amelyen mind az első három helyen Karunk hallgatói végeztek.

A jelentkezők szabadon választhattak a büntető igazságszolgáltatás és emberi jogok kapcsolatának különböző aspektusai közül, szó lehetett jogi reformokról vagy társadalmi-etikai kérdésekről is.

Az eredmények a következőképpen alakultak:

Első helyezést ért el Sós BenceAz ártatlanság vélelme mint alapjog és annak bemutatása a bírói gyakorlaton keresztül című írásával. A verseny megnyerése mellett gyakornoki helyet is nyert az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában.

Második helyezést ért el Vörös Emese Hargita A távmeghallgatás kihívásai a büntetőeljárásban: Biztosítható-e a védelemhez való jog és a tisztességes eljárás a digitális korban? című dolgozatával. 

Harmadikként végzett Tar Bernadett, az Alapjogok az algoritmusok között: A mesterséges intelligencia és az emberi jogok a büntető igazságszolgáltatásban című esszéjével.

A versenyen zsűrijében az ELTE, a KRE és a PPKE jogi karainak oktatói, Dr. Bárányos Bernadett, Dr. Domokos Andrea és Dr. Horváth Katalin vettek részt.

Az elismerésekhez gratulálunk!