Megtisztelő volt, hogy az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének delegáltjaként Spiller Péterrel részt vehettem a Central European Foundation (CEF) által második alkalommal megrendezett Szladits Károly Nemzetközi Diákkonferencián, amelyre 2025. április 28-a és 30-a között került sor – Szladits szülővárosában – Dunaszerdahelyen. A konferencia programja az alábbiak szerint alakult: április 28-án este érkeztek meg a prezentáló csapatok és a résztvevők, akiket a dunaszerdahelyi DAC BONBON Hotelben szállásoltak el. Április 29-én került sor az egyetemek Szladits által inspirált prezentációinak bemutatására, az esti program pedig Szladits Károly szobrának koszorúzásával és egy közös vacsorával zárult. Április 30-án a résztvevők egy közös, Szladits életének állomásait felidéző pozsonyi sétán vettek részt, ezt követően pedig hazautaztak.

A konferencia dr. Mészáros Lajos, a konferencia védnöke és Manczal Szilvia, a CEF kuratóriumi elnöke nyitóbeszédével vette kezdetét a MOL Arénában. 

Az első előadást a Nagyszombati Egyetem Jogi Karának hallgatói tartották Szladits Károly munkásságának hatása (Cseh)szlovákia magánjogi fejlődésére címmel. A szlovák magánjog története szorosan összefonódik Szladits Károly munkásságával és a Csehszlovák Köztársaság 1918-as létrejöttével. Az új államalakulat jogi dualizmust örökölt: területén az osztrák és magyar jog párhuzamosan érvényesült. Ennek következtében vált szükségessé a meglévő magyar (jogi) tudományos művek lefordítása, ezzel egyúttal kialakítva a (Cseh-)szlovák jogi terminológiát is. E folyamat kiemelkedő eredménye volt Záturecky és Fajnor közösen készített munkája, „A Szlovákiában és Kárpátalján érvényes magánjog vázlata”, amely Szladits Károly művének fordítása volt. Ez a mű Szladits aktív hozzájárulásával készült el, és alapvetően meghatározta a szlovák magánjog fejlődését. Felépítésében és szerkezetében hasonlóságot mutat a magyar jogtudományban csak „Nagy Szladitsként” ismert alapművel. Szladits hatása azonban nem csupán közvetlenül a terminológia és struktúra szintjén érvényesült. Az általa vallott jogfelfogás, amely szerint a jog élő jelenség, és amely a bíróságok központi szerepére helyezi a hangsúlyt, szintén átültetésre került a szlovák jogi gondolkodásba. Ennek egyik példája az a gyűjtemény, amely az egykori Magyar Királyi Kúria elvi jelentőségű döntéseit (1918-ig), valamint a Csehszlovák Legfelsőbb Bíróság döntéseit (1926-ig) foglalja össze. A „Szladits Vázlat” hosszú ideig Szlovákia területén a legolvasottabb és legbefolyásosabb magánjogi kézikönyv maradt, jelentősége pedig hatott egészen az első egységes csehszlovák Polgári Törvénykönyv (1950) megalkotásáig.

A második előadást Szladits örökösége: a magyar magánjog kodifikátorának nyomában különös tekintettel a házassági szabályozásra cím alatt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói tartották. A magyar családjog történetének egyik mérföldköve az 1894. évi XXXI. törvénycikk volt, amely a házasságkötést polgári jogi alapokra helyezte. E jogszabály bevezette a kötelező polgári házasság intézményét és a polgári házasságot szerződésként kezelte. A törvény részletesen szabályozta a házasságkötés feltételeit, az érvényességi kritériumokat és az érvénytelenség eseteit. Ugyanakkor a házassági vagyonjog kérdéseit nem szabályozta teljeskörűen, így e téren a bírói gyakorlat vált meghatározóvá. A házasság felbontásának lehetőségeit a törvény két fő kategóriába sorolta: a házastárs halála, valamint a bírói úton történő felbontás. Ez utóbbi esetben a feltétlen és a feltételes bontó okok különböztethetők meg. A családjogi szabályozás jelentős átalakuláson ment keresztül az 1952. évi IV. törvénnyel, amely a szocialista családjog alapjait fektette le. Ez a jogszabály bevezette a házastársi vagyonközösség elvét, deklarálta a házastársak egyenjogúságát, megszüntette a bontóperben alkalmazott vétkességi elvet, és külön hangsúlyt helyezett a gyermekek védelmére. Szladits Károly különösen „üdvözölte” az első családjogi törvény megalkotását, mivel az szerinte korszerű és igazságos alapokra helyezte a családi jogviszonyokat. Szladits örökségével annyiban kapcsolható össze, hogy a jogot következetesen az igazságosság, az emberi méltóság és a társadalmi fejlődés szolgálatába állította, ezzel maradandó hatást gyakorolva a magyar családjog fejlődésére.

A harmadik előadást – mi – az ELTE ÁJK hallgatói tartottuk, A magánjog mibenléte, dogmatikai elhelyezkedése és közjogiasodása témában. Az előadás első felében bemutattam Szladits Károly elméletét a két jogág elválasztására. Ezen elmélet Ulpianus értékelméletén alapszik, mely szerint, amely norma/jogszabály magánérdeket szolgál magánjogi (ius privatum) amely közérdeket közjog (ius publicum). Jelen elméletet Szladits kritikával illette, mivel önkényes, szubjektív és elmosódott, az, hogy mi milyen érdeket szolgál. Ez később is látszani fog: a szocializálódásnak köszönhetően a közérdekbe szükségképpen beépült a magánérdek. Szladits álláspontja szerint a megfelelő elválasztásához további két logikai lépcső szükséges; a norma/jogszabály irányának vizsgálata, illetve az akarati elem, vagyis az akaratautonómia vizsgálata. Egy jogszabály szólhat magánoshoz és állami szervekhez. Szladits felfogásában a parancsoló jogszabály mindig kötelez, ez a kötelezettség beállhat más akaratától függetlenül, ilyenkor imperatív, vagyis tisztán parancsoló jogszabályról beszélünk, vagy annak az akaratától, akinek a kötelezettség beállta érdekében áll, ez a jogszabályfajta jogosító jellegű. Ez alapján állapítható meg az a tételmondat, hogy „Minden magánjogi jogszabály jogosító, de nem minden jogosító jogszabály magánjogi.” Ismertettem, hogy Szladits elmélete alapján mi jellemzi a magánjogot és a közjogot; tételmondata szerint: „Közjog állami életet, magánjog a társadalmi életet szabályozza”. Foglalkoztunk a kommercializálódás, azaz gazdasági fejlődés jelentőségével és a 1875. évi német mintára átvett kereskedelmi törvényt azonosítottuk ennek a folyamatnak első meghatározó mozzanatként; az ún. „krízis jogalkotás”-sal, melyről Szladits az alábbiak szerint vélekedett: „A válságjog nem gazdagítása a magánjog anyagának, hanem annak ideiglenes felfüggesztése. Betegség, melyből előbb-utóbb ki fogunk gyógyulni.” „A rendkívüli körülmények elmúltával a magánjog visszanyeri eredeti tisztaságát.” Végezetül pedig tárgyaltuk a szocializálódást, amely világfolyamat: a jog egyre inkább társadalmi funkcióként jelenik meg, nem az egyén öncélú hatalmaként. Az előadásunk a XXI. századi kihívásokra is kitért, ahol a közjog és a magánjog közötti határvonal tovább halványul. 

A negyedik előadást a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói készítették Aki egymaga kézben tartotta a jogot címmel. Az előadás bemutatta, hogy Szladits Károly életművében miként ölt testet a jog három alappillére: a jogalkotás, a jogértelmezés és a jogalkalmazás. E hármas funkció hagyományosan három különböző szereplő kezében összpontosul – a törvényhozó teremti, a jogtudós értelmezi, a bíró alkalmazza a jogot –, Szladits azonban mindhárom szerepben kiemelkedő módon volt jelen, így méltán mondhatjuk róla: „egymaga kezében tartotta a jogot.” Szladits a Magyar Királyi Törvényszék ítélkező bírájaként tevékenykedett és munkásságában megmutatkozott a bírói jogfejlesztés tudatossága, a döntések elvi jelentőségének artikulációja. Jogtudósként megalkotta a magyar magánjog tudományos rendszerének alapműveit, többek között: A magyar magánjog vázlata, A magyar magánjog általános tana, Kúriánk polgári gyakorlata a szociális igazság szolgálatában, valamint Jogrendszerünk átalakulása – ezek a művek nem csupán rendszereztek, hanem korszakot is meghatároztak. Jogalkotóként (az előadók használt kifejezéssel élve) a kodifikációs munkálatok aktív résztvevője volt. Munkásságát a jogbiztonság hármas elvének következetes képviselete jellemezte: észszerűség, igazságosság és kiszámíthatóság. Elkötelezett volt egy koherens, általános elvek mentén működő polgári jogrend kialakítása mellett, és bírálta a túlzott bírói jogalkotást, amely szerinte alááshatja a kiszámítható jogrendszert.

Az ötödik előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának hallgatói mutatták be, témája Állami beavatkozások és a közérdekű korlátozások kérdésköre a két világháború közötti időszakban Szladits Károly művei alapján. Az előadás Szladits Károly magánjogi munkásság körében vizsgálta a valorizáció elméletét és a kizsákmányoló ügyletek jogi kezelését, különös tekintettel ezek dogmatikai és jogpolitikai jelentőségére. A valorizáció a pénzromlás és a gazdasági válságok által előidézett értékcsökkenés jogi orvoslását célozta, szemben a válságjoggal, amely ideiglenes szabályozási jellegű eszközökkel törekedett kárenyhítésre. A két megközelítés közötti különbség a húszas évek jogalkotási válaszaiban csúcsosodott ki: 1923-ban felértékelésellenes törvény született, majd 1924-ben kompromisszumos szabályozásra került sor, amit a pengő 1925-ös bevezetése és az 1928. évi XII. törvénycikk követett, amely a pengő értékét maximálta és a valorizáció elvi és technikai kereteit rögzítette. Szladits Károly ebben a folyamatban fontos elméleti javaslatokkal élt: szorgalmazta a kölcsönös valorizálást, az értékállandósági garanciazáradékok elismerését a felek szerződési akarataként, a felértékelés mértékének ésszerű korlátozását, valamint a záloglevelek valorizálását. Emellett kiemelt jelentőséget tulajdonított az anyagi és eljárásjogi rend elválasztásának, és a clausula rebus sic stantibus klauzula megfelelő alkalmazásának. Az előadás rámutatott, hogy Szladits hatása nem merült ki elméleti munkásságában: a magyar törvényhozásban gondolatai explicit és implicit módon is visszaköszönnek, és a jogbiztonság, az igazságosság és az észszerűség hármas értékrendjének képviselete révén maradandóan alakította a magyar magánjogot.

A hatodik előadást a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanuló hallgatók által került megtartásra Cselekvőképesség az orvosi gyakorlatban, tekintettel Szladits jogfelfogására témában. Az előadás Szladits Károly cselekvőképességre vonatkozó dogmatikai nézeteit mutatta be, különös tekintettel a fokozatok hármas felosztására: cselekvőképes, korlátozottan cselekvőképes, cselekvőképtelen. Zlinszky Imrével való összevetésben egyezés mutatkozott a mérték szerinti megközelítésben, ám eltérés volt a fogalmi meghatározásokban, különösen az elmebetegség és öntudatlanság kategorizálásánál. Szladits nem sorolta cél vagy állapot szerint az elmebeli zavarokat, inkább eseti alapon közelítette meg őket. Az 1928-as magánjogi törvényjavaslatban – melynek kidolgozásában részt vett – a jogügylet érvényességéhez cselekvőképességet írt elő, és fenntartja a már említett hármas csoportosítást. Az előadás kitért annak a kérdésére, hogy mi az orvosszakértő szerepének terjedelme egy személyi állapoti perben, a cselekvőképesség az önrendelkezési jog viszonyára beavatkozások tekintetében. Az előadás a 36/2000 (X. 27.) AB határozat és 3238/2022 (V. 18.) AB határozat elemzésével zárult. 

A hetedik előadás a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát képviselő diákok által került megtartásra, melynek címe A szerződési szabadság korlátai Szladits Károly idejében és napjainkban.  Az előadás arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon a szerződéses szabadság korlátozása gyengíti a jogrendet vagy szabadabbá teszi azt. Ennek körében bemutatásra kerültek a szerződéses korlátozások Szladits idejében és napjainkban. Szladits idejében megkülönböztettünk törvényes tilalomba ütköző szerződéseket, közvetve törvényellenes szerződéseket (azaz jóerkölcsbe ütköző szerződéseket) és közvetve törvénytelen, közrendbe ütköző szerződéseket. Az előadó ismertette a törvényes tilalomba ütköző szerződéseket és a jóerkölcsbe ütköző szerződéseket. Az előadás a hatályos jogban megnyilvánuló szerződéses korlátozások bemutatásával zárult.

A nyolcadik előadást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem második csapata tartotta, melynek címe A házasság és a válás jogintézményének vizsgálata az értelmi és pszichoszociális fogyatékossággal élő személyek esetében – A hatályos román jog alapján. Az előadás fogalmi kereteit a jogképesség, a cselekvőképesség és különösen a belátási képesség képezte. A belátási képesség – vagyis az adott személy azon képessége, hogy felfogja tettei súlyát és következményeit – életkortól és állapottól függő ténybeli kategória, amely alapján három szint különböztethető meg: teljes hiánya (14 év alattiak, rendkívüli gondnokság alá helyezettek), korlátozott belátási képesség (14–18 év közöttiek, támogató gondnokság alá helyezettek), valamint teljes belátási képesség. Románia 2011-ben ratifikálta az ENSZ Fogyatékossággal élők jogairól szóló egyezményét (2006), ennek ellenére a 2011-es új román Polgári Törvénykönyv változatlanul fenntartotta azt a rendelkezést, amely szerint az elmebetegség vagy értelmi fogyatékosság önmagában cselekvőképtelenséghez vezet, ezzel kizárva a fokozatosság elvét. Ezt a gyakorlatot a román Alkotmánybíróság 2020-ban a 601. számú döntésében alkotmányellenesnek nyilvánította. A megsemmisített szabály 45 napos határidőn belüli pótlása nem történt meg, a jogalkotó két év késéssel, 2022-ben vezette be a reformot, amely különbséget tett támogató és rendkívüli gondnokság között. A hatályos román jog értelmében a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratán alapuló törvényes köteléke. A korábbi szabályozás kifejezetten tiltotta az elmebeteg és értelmi fogyatékos személyek házasságát („negatív anyagi záradék”). A jelenlegi rendszer már lehetővé teszi a házasságkötést a gondnokság alá helyezett személyek számára is, azonban a gyám előzetes írásbeli értesítése kötelező, aki kifogással élhet a házasság ellen. A fogyatékosság típusa szerint a belátási képesség lehet teljesen hiányzó vagy korlátozott. A házasság megtámadásának jogalapja lehet a beleegyezés hiánya, ha az kényszer, tévedés vagy megtévesztés miatt jött létre, illetve az is, ha a házasságkötés időpontjában a fél nem rendelkezett megfelelő belátási képességgel. A házasságkötés tehát az érintett személy tényleges állapotához igazodó jogintézmény. A válás alapulhat közös megegyezésen, vétkességi alapú bontáson (ha a házasság fenntartása alapos okból lehetetlen), legalább két éve tartó tényleges különélésen vagy egyik fél olyan egészségi állapotán, amely ellehetetleníti a házasság további fenntartását. A gyám a házasság megtámadására jogosult, azonban a bontóperben nem rendelkezik perbeli jogállással. Az előadás következtetése szerint bár a 2022-es reform fontos előrelépést jelent a fogyatékossággal élők jogainak érvényesítésében, ugyanakkor felveti a kérdést: e fejlemény a jogegyenlőség bővítését vagy a jogbiztonság sérelmét hozta-e magával.

A kilencedik előadást a pozsonyi Comenius Egyetem hallgatói tartották. Előadásuk címe A magánjog története Szladits nyomán. Az előadásukban a „Nagy Szladits” I. kötetének a magyar magánjog fejlődéstörténetéről szóló fejezetet dolgozták fel. A konferenciát a szerbiai Újvidéki Egyetem hallgatói zárták. Előadásuk rendhagyó volt, tekintettel a szerb egyetemek jelenlegi állapotára. A hallgatók felkészülésük során nem tudtak hozzáférni eredeti forrásokhoz, így a Mit tud az AI Szladitsról? cím alatt futó előadásukban azt vizsgálták, hogy különböző mesterséges intelligenciák és különböző modelljeik mennyire megbízható és pontos információt tudtak szolgáltatni Szladits életéről és karrierútjáról.

Zárszóként is szeretném kifejezni, hogy mekkora megtiszteltetés volt részt venni a konferencián az ELTE színeiben. A rendezvény nemcsak kivételes lehetőséget adott arra, hogy elmélyítsem ismereteimet a magánjog dogmatikai és történeti dimenzióiban, hanem arra is, hogy különböző jogrendszerek és tudományos megközelítések találkozzanak egymással. Meggyőződésem, hogy az ehhez hasonló tudományos párbeszédek alapvető szerepet játszanak a jogtudomány fejlődésében, a kritikus gondolkodás erősítésében és a jövő jogásznemzedékeinek formálásában.