Kulcsár Kálmán Kutatócsoport műhelyülése

Kulcsár Kálmán Kutatócsoport műhelyülése
12/10

2024. december 10. 10:00

ELTE ÁJK, Jogelméleti gyakorló (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., 401. terem)

12/10

2024. december 10. 10:00 -

ELTE ÁJK, Jogelméleti gyakorló (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., 401. terem)


Az ELTE ÁJK Jog- és Társadalomelméleti Tanszék Kulcsár Kálmán Kutatócsoport első műhelyülése az eddigi tevékenységről és a jövőbeli kutatási tervek megvitatásáról.

Kulcsár Kálmán professzor úr családja nagylelkű felajánlásának köszönhetően az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Jog- és Társadalomelméleti Tanszék (a Jogszociológiai Tanszék jogutódja) kezelésébe került professzor úr – az MTA Szociológiai Intézet igazgatója, a Jogszociológiai Tanszék alapítója, az MTA egykori főtitkárhelyettese, volt igazságügyi miniszter – hagyatékának jelentős része.

Tanszékünk 2024 nyarán elindította Kulcsár professzor úr tudományos örökségének feldolgozását. Ennek keretében az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársának segítségével megtörtént a hagyaték katalogizálása és bedobozolása és az MTA Levéltárban őrzött hagyaték feltérképezése is. Ezen felül megkezdtük a Kulcsár professzor úrhoz közel álló kortársak megkeresését és a velük való interjúzást is.

A megbeszélés célja, hogy a kutatócsoport eddigi tevékenységéről beszámoljunk, jövőbeli kutatási terveit megvitassuk.

Program:

10.00-10.30 Megnyitó beszédek
Prof. Dr. Fekete Balázs, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Réti László, ügyvéd 

10.30-10.45 A kutatócsoport eddigi tevékenységének rövid ismertetése
Somogyi Máté, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársa
Dr. Matyasovszky-Németh Márton, egyetemi adjunktus, a Kutatócsoport vezetője

10.45-12.00 A kutatócsoport jövőbeli terveinek áttekintése
A beszélgetést vezeti Matyasovszky-Németh Márton

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!