Nyerő párosok V. – Fekete Balázs és Fábián Áron
Fábián Áron 2019-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar jogászképzésén, jelenleg PhD-hallgató a Jog- és Társadalomelméleti Tanszéken. Tanulmányai alatt a Bibó István Szakkollégium tagja volt, az ott létrejött Jogelméleti Műhely egyik alapítója, jelenleg az intézmény igazgatóhelyettese. A XXXIII. és XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon első, illetve második helyezést ért el az Állam- és Jogtudományi Szekció Jog- és Állambölcseleti Tagozatában. 2019-ben vehette át Pro Scientia Aranyérmet és Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman Pro Scientia aranyérmeseknek felajánlott különdíját. Témavezetőjével, Fekete Balázzsal a 2021-ben megrendezett OTDK-n közösen is konzultált díjnyertes dolgozatot. Tudományos érdeklődése elsősorban a jog és nyelv, jog és morál kapcsolatának témaköreire terjed ki. Mentorként is tevékenykedik a Bibóban és az ELTE ÁJK elsőéveseket segítő mentorprogramjában is.
Fekete Balázs az ELTE ÁJK Jog- és Társadalomelméleti Tanszék habilitált egyetemi docense, rendszeresen oktat a Bibó István Szakkollégium Jogelméleti Műhelyében. Tudományos főmunkatársként dolgozik az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetében, ahol kutatási területe a jogösszehasonlítás, jogelmélet, EU-jog. Az Állam- és Jogtudomány című folyóirat szerkesztőségének tagja. Kiemelten is foglalkozik a jog írásmódszertanának kérdéseivel, jog és nyelv összefüggéseivel. Tevékenykedett oktatómentorként az ELTE ÁJK elsőéveseket segítő mentorprogramjában. 2021 szeptemberében az MTA Bolyai-plakettel díjazta a Paradigms in Modern European Comparative Law. A Historycímmel megjelent kutatásának eredményeit, amelynek célja a modern európai jogösszehasonlítás tudománytörténetének feldolgozása volt Thomas S. Kuhn paradigmaelméletének segítségével.
Áron, miért döntöttél úgy annak idején, hogy szeretnél szakkollégista lenni?
Fábián Áron: Amikor bekerültem az ÁJK-ra, még csak kevés információval rendelkeztem a Bibó István Szakkollégiumról. Az vonzott, hogy eredetileg Cambridge-ben vagy Oxfordban szerettem volna továbbtanulni, azután végül egy évig Londonban tanultam. A Cambridge-ből megismert, úgynevezett college-rendszer nagyon megfogott, a magyar szakkollégiumoknak tulajdonképpen ez volt annak idején az egyik mintája a népi kollégiumok mellett. Amikor az ÁJK-ra kerültem, akkor találkoztam először a Bibóval, és elég hamar elém is került a lehetőség, hogy szakkollégista legyek. Beadtam a jelentkezésemet, elsőre fölvettek, így gyakorlatilag a teljes egyetemi pályafutásom alatt tag lehettem. Nagyon megszerettem, és fontos részévé vált az életemnek. Az motivált a jelentkezésben, hogy egy szűkebb, szakmai, személyes közösséget kapjak.
Hol és mit tanultál Londonban?
F.Á.: A University College Londonon tanultam történelem szakon. Egy évet tanultam ott, és onnan váltottam az ELTE ÁJK-ra.
Mi szükséges ahhoz, hogy valakit a szakkollégiumba felvegyenek, és szerinted ki gondolkodjon abban, hogy az egyetemi tanulmányai alatt részt vegyen egy ilyen jellegű képzési formában is?
F.Á.: Elsősorban azt gondolom, hogy érdeklődőnek kell lenni ahhoz, hogy valaki élvezze a szakkollégiumot, és sikeres is tudjon lenni ebben az oktatási formában. Minél többet kell olvasni, minél nyitottabbnak kell lenni a világ problémáira, és minél inkább hajlandónak kell lenni arra, hogy valaki részt vegyen egy kisebb közösségben. A gimnazistáknak azt ajánlanám, hogy általánosságban műveljék magukat, és legyenek érdeklődőek, nyitottak az iránt, hogy egy ilyen önszerveződő, demokratikus közösségbe becsatlakozzanak.
Hogyan találtál rá a jogelmélet területére, és miért érezted szükségét a Bibóban a Jogelméleti Műhely megalapításának?
F.Á.: Az egyetem elején Fleck Zoltán tanár úr óráin találkoztam először a jogelmélettel, fakultációkra jártam hozzá. Alapvetően inkább jogtörténettel és nemzetközi joggal foglalkoztam első-, illetve másodéves koromban. Az első OTDK-dolgozatom a két háború közötti kisebbségvédelemről íródott, és ennek kapcsán elkezdtem a könyvtárból és máshonnan is jogelméleti szakirodalmat bevonni a munkámba. Ezzel párhuzamosan történt az, hogy Matyasovszky-Németh Márton barátommal – aki már felsőbb éves volt, és így előbb találkozott a jogelmélettel, mint én – egy alkalommal a Szabó Ervin Könyvtárban kávézás közben felvetődött, hogy milyen jó lenne egy jogelméleti műhelyt létrehozni a Bibóban. Előtte ugyanis nem létezett ilyen, noha megalapításakor a Szakkollégium épp ezt az interdiszciplináris szemléletmódot kívánta erősíteni. Én akkor még nem pontosan tudtam, hogy miről is szól ez az egész, de ráálltam. Az előbb említett dolgozatomat is már ebbe az irányba fejlesztettem tovább, és az OTDK-n is az ennek megfelelő tagozatban szerepeltem vele. Innentől már egyenes út vezetett ehhez a tudományterülethez.
Balázs, hogyan kerültél kapcsolatba tehetséggondozási formákkal, és miért gondoltad úgy, hogy oktatóként érdemes ezzel foglalkoznod?
Fekete Balázs: Az életemben meghatározó élmény volt, hogy miután végeztem az egyetemen, és egy kicsit már tanítottam is, még elmentem tanulni Leuvenbe, ahol jellemzően amerikai és angol szellemiség uralkodik. Működik ott egy magyar kollégium is, ami már önmagában remek élmény volt a számomra. Mikor visszatértem Magyarországra, ezt az élményt őrizgettem magamban, és amikor 2015-ben elkezdtem tanítani az ELTE-n, akkor pont úgy alakult, hogy a már Áron által említett Matyasovszky-Németh Márton az én csoportomba került. Kialakult közöttünk egy szakmai kapcsolat, és ennek révén közelebb kerültem a Bibóhoz is, amit annyira akkor még nem ismertem. Látva Áronék eltökéltségét és lendületét a Jogelméleti Műhely beindítása kapcsán, nagyon bevonzott engem is a dolog, és szívesen tettem ebbe időt és energiát, mert azt gondolom, hogy ezek az egyetemen túlmutató, tehetséggondozással foglalkozó intézmények rendkívül fontosak. Rengeteg hallgató jár az egyetemre, a tehetséggondozásnak, illetve annak fejlesztésének kerete pedig természetszerűleg szűkebb. Ezért a hallgatók a szakkollégiumokban, tudományos diákkörökben, egyéb formákban tudják jól megtalálni az útjukat. Megtapasztaltam, hogy ehhez én is hozzá tudok tenni, mert nagyon jó együttműködésünk alakult ki, sikeresek lettek a hallgatók, akik a műhelybe jártak.
Vannak-e olyan együttműködéseid a szakmai életedben, amelyek ilyen, egykori oktató-hallgató mentorálásból alakultak ki, és a mai napig is működnek?
F.B.: Igen, például Márton ma már tanársegéd a tanszékünkön, valószínűleg hamarosan adjunktus lesz. Bakó Beátát is megemlíteném, aki még a Pázmányon volt hallgatóm, az első OTDK-helyezést vele értük el, és nagyon jó személyes, emberi kapcsolatban vagyunk a mai napig. Az az érzésem, hogy egyszerűen csak az, hogy az ember egy vagy két évig együtt dolgozik egy hallgatóval, az már úgy el tudja mélyíteni a kapcsolatot, hogy abból hosszabb távon is biztosan megmarad valami. Ha nem is feltétlenül egy nagyon mély kapcsolat, de mindenképp örülünk, ha látjuk egymást, és elbeszélgetünk a dolgokról. A jelenlegi Fülöp-szigeteki magyar nagykövet, Tóth Titanilla is „OTDK-tanítványom” volt, és nagyon jókat tudunk a mai napig beszélgetni. Szerintem ez egy óriási hozzáadott érték, mert a jó emberi kapcsolatok a legnagyobb hiánycikknek számítanak napjainkban.
Fekete Balázs szemináriumot tart
Van-e olyan területe a tehetséggondozásnak, amelyet még nem próbáltál ki, és célod, hogy belekóstolj még?
F.B.: Közösen például még nem írtunk mentoráltammal könyvet, és ahogy a munkamódszereimet ismerem, erre nem is nagyon fog sor kerülni. De azt gondolom, hogy az elmúlt 5 évben – és ezért nagyon hálás vagyok az ELTE-nek – nagyon sok mindent megtapasztalhattam ezen a területen, és most ezeket igyekszem visszafordítani a hallgatóim javára kurzusok és mentorálás formájában.
Hol találkoztatok szakmai értelemben egymással, és mi döntötte el azt, hogy együtt fogtok működni különböző projektekben?
F.Á.: A hosszabb távú együttműködést az döntötte el szerintem, hogy harmadéves koromban, az első OTDK-dolgozatom után az érdeklődésem alapvetően az analitikus filozófia és a nyelvfilozófia felé fordult. Ehhez a témához Balázs értett a tanszéken, és emellett volt egy már működő munkakapcsolatunk is a Bibó révén. Innentől adta magát a dolog, hogy a következő projektemhez őt kérjem meg konzulensemnek.
F.B.: Egyértelműen a Bibóban megalapított Jogelméleti Műhely sodort minket egymás mellé először. Én ugyan nem tartom magam az analitikus filozófia avatott, professzori szintű képviselőjének, de megvolt bennem az a tudás, amivel tudtam Áront segíteni, hogy merre érdemes elindulni, kiket érdemes olvasni. Tudtam reflektálni a kézirataira, össze tudtam hozni őt olyanokkal, akik nálam jobban értenek ehhez, akár külföldön, akár itthon. Én a szerepemet elsősorban abban láttam, hogy egyfajta segítséget és hátteret nyújtsak ahhoz, hogy a képességeit a legjobban ki tudja bontakoztatni. Egy dolgozat megírása nagyon kemény munka, és sok mesterfogást kell elsajátítani hozzá, ezeket próbáltam átadni neki.
Mi emeli ki a másikat az egyébként is nagyon nívós szakmai környezetből?
F.B.: Sokféle hallgatóval dolgoztam már együtt, és szerintem az a siker kulcsa, hogy az ember kifejleszt magában egyfajta tiszteletet a hallgatók iránt. Tehát nem az akaratomat próbálom rájuk kényszeríteni, hanem megteremtek egy olyan referenciakörnyezetet és -közeget, amiben ő a saját képességeit jól ki tudja bontakoztatni. Az Áronnal való közös munkában számomra a legnagyobb élmény az volt, hogy ő mennyire jól tud önállóan dolgozni, és remélem, hogy senki nem érti félre ezt a megállapítást. Megvan benne a nyitottság és az a képesség, hogy azon az úton, amin elindult, nagyon magas színvonalon menjen végig. Nagyon ritka az önálló munkára való ilyen szintű képesség, ami benne viszont maximálisan megvan. Az útján természetesen segítem, támogatom, ahol tudom, és ahol szüksége van rá. A másik fontos pozitívuma, hogy nagyon jól és otthonosan mozog az angol civilizációban, rendkívüli magabiztossággal kezeli azt a szakirodalmat, ami ezen a területen rendelkezésre áll. A harmadik pedig az, hogy nagyon jó munkabírása van.
F.Á.: Nekem nagyon sokat segített és adott az, hogy Balázs bevezetett engem a tudományos szférába, és megmutatta, hogy hogyan is kell ezt művelni. Volt már ugyan valamennyi tapasztalatom a tudományos írás területén, de azt, hogy hogyan kell egy adott témát publikálni vagy egy konferenciára kivinni, megmutatni a hozzáértő embereknek, tehát a stiláris és egyéb mesterfogásokat mind tőle tanulhattam meg. Leuven szeretetét is belém oltotta, ezért oda mentem Erasmus félévre. Nagyon sokat tanultam tőle arról, hogy milyen európai tudósnak lenni.
Mi a közös érdeklődési területetek a jogelméleten belül?
F.B.: Jogfilozófia és nyelvfilozófia kapcsolata talán a legjobb megnevezés erre.
F.Á.: Igen, azt hiszem, hogy ez a legszorosabb kapcsolódási pontunk.
Milyen lépéseken keresztül vezetett Áron útja a Pro Scientia Aranyéremig?
F.Á.: Az OTDK-n elért első helyezés volt a legelső lépés. Utána az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjasa voltam az egyetem második felében, onnantól, hogy ezt bevezették. Ennek kapcsán részt vehettem konferenciákon, sok más tudományos lehetőségem is nyílt, ezért ezt a programot mindenképpen ajánlanám azoknak, akik a tudományos élet területén szeretnének tevékenykedni. Voltak publikációim és egyéb eredményeim is, ezek egy ideig a Bibóhoz kötődnek, azután Balázs segítségével eljutottam más fórumokra is. A Bibó a mai napig része a tudományos tevékenységemnek, hiszen van saját lapunk, szervezünk konferenciákat, bár ezekben már inkább szerkesztői-szervezői szerepben veszek részt. Viszont hallgatóként ebből a szempontból is rendkívül előnyös a szakkollégium.
Pro Sciencia átadó, 2019
Mit gondoltok, a díjazott OTDK-dolgozatot mi emelte ki a mezőnyből?
F.B.: Egyszerűen nagyon jó dolgozat volt, és erről eszembe jut az, hogy egyszer, amikor zsűriztem OTDK-versenyen, akkor egy nagyon fontos tapasztalatot szereztem. Óriási a szórás azok között a dolgozatok között is, amelyek kijutnak végül a versenyre. Igazán jó dolgozat nagyon kevés van, és azt gondolom, hogy erről a konzulensek is tehetnek, vagyis nem készítik fel kellőképpen a hallgatókat erre a megmérettetésre. Áron rengetegszer kapta vissza tőlem javítva a dolgozatát. Sok olyan dolgozatot láttam, amelyben van egy jó ötlet, de nincs beletéve az a konzulensi munka, hogy átnézik alaposan mindazt, amit a hallgató leírt és javítanak, megjegyzésekkel, iránymutatásokkal látják el. Áron nagyon komoly munkát tett a dolgozatába, volt egy nagyon jó ötlete, hogy a joghézag problematikáját hogyan lehet pragmatikai szemmel megvizsgálni. Én úgy gondolom, hogy a kemény munka mindig elnyeri a jutalmát, és ezt láthattuk az ő esetében is.
F.Á.: Nagyon jó műhelyeknek lehettem a tagja, a Bibó hálózatától, a Tanszéktől, a szakmai-baráti kapcsolataimtól és a felsőbb évesektől is mind-mind sokat kaptam, és ez így együtt segített hozzá ehhez.
F.B.: Ez így van, és egy másik nagyon fontos meggyőződésem, hogy a tudomány művelésénél a közegnek óriási jelentősége van. Ez nem magányos műfaj, pedig sokszor így gondolunk rá. Nagy eredmények azonban csak akkor születhetnek, ha az embert inspiráló környezet veszi körül. Ez a legfontosabb, amit Leuvenben tanultam. Áronék különleges helyzetben vannak, mert ők maguk teremtették meg maguknak azt a nagyon vonzó közeget, amelyben dolgozhatnak, és ahová az oktatóknak is jó elmenni.
Áron kapott egy különdíjat is az oktatási ombudsmantól. Ez milyen díj volt?
F.Á.: Aáry-Tamás Lajos minden Pro Scientia díjátadón átadja ezt, az összes Pro Scientiát nyert hallgató közül ő választja ki a díjazottat. Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy nekem ítélte oda.
Áron, mi az, amit a mentorálási tevékenységben kedvelsz, és mi indított arra, hogy Te is mentorálj másokat?
F.Á.: Nagyon motivált, hogy amit én kaptam a Bibóban, azt továbbadjam másoknak is. Van ebben a helyben valami nagyon különleges, amit máshol nem talál meg, nem kap meg az ember. A Jogelméleti Műhely az én gyermekem is, és szívügyem, hogy folytatódhasson. Szeretek oktatni, tehetséggondozással foglalkozni, hiszen ez a számomra is nagyon sokat ad.
A Balázstól tanultakat tudod-e hasznosítani ebben a tevékenységben?
F.Á.: Abszolút, főleg a személyes, szakmai kapcsolatokban működnek az ebben tanult mester-tanítvány minták. Mindaz, amit Balázstól, illetve Fleck Zoltántól vagy Ződi Zsolttól tanultam, magamon hordozom: „csak posta tudtál lenni és meder”.
Balázs, 2021 szeptemberében Bolyai-plakettet kaptál. Mit díjazott ez az elismerés, és mit jelent a számodra?
F.B.: Nagyon örültem a díjnak, nem utolsó sorban nagyon szép, ami szerintem ritkaságnak számít manapság. A benne kifejeződő elismerés pedig nagyon jól esett. Nyertem egy Bolyai-ösztöndíjat, amelynek az időtartama különböző halasztások miatt négy évre kitolódott. Ennek keretében egy magyarul már korábban megjelent könyvemet, amely a modern jogösszehasonlítás európai történetéről szól, jelentősen átdolgozva angolul jelentettem meg. Egy kifejezetten rangos, oxfordi, angol kiadónál jelenhetett meg. Ezt díjazta az elismerés. Az európai jogi gondolkodás egy nagyon kis szeletét egy magyar kutató tárta angolul a nagyközönség elé olyan módon, ahogyan azt előttem még nem dolgozták fel, és azt hiszem, ez egy jelentős dolog.
Bolyai-plakett átadás, 2021
Együtt is voltatok már témavezetői egy nyertes OTDK-dolgozatnak. Hogyan alakult ez, és tudtatok-e újabb tapasztalatokat szerezni egymásról a munka közben?
F.Á.: Ez épp a Covid időszakában történt. Hajas Tamás Boldizsár Balázsnak volt a hallgatója eredetileg, én félúton csatlakoztam a munkához. Balázs jobban ért ehhez a témához, nekem nagyon megtisztelő volt ez, de a nagyobb munkát mégiscsak Balázs végezte. Én már csak az elméleti háttérrel foglalkoztam, és a műfogásokban segítettem, amelyeket én is másoktól tanultam. A versenyzői rutinommal tudtam még segíteni őt a versenyre való felkészülésben.
F.B.: Én nagyon örültem, hogy Áron becsatlakozott, mert én sosem voltam versenyzőként OTDK-n, tehát ez a fajta tapasztalatom hiányzik. Ez így remek kiegészítés volt, és Áron nagyon jól látta el ezt a feladatot.
Vannak-e új, közös terveitek a jövőre nézve?
F.B.: Áron doktori disszertációja a nagy projektünk, én vagyok a témavezetője. Próbálom őt motiválni, hogy ez mihamarabb elkészüljön, mert így tud továbblépni az útján. Erről mostanában sokat beszélgettünk. Mostanában ezzel kapcsolatosan úgy éreztem, hogy coach jellegű feladataim vannak. Dolgozatának az elemeit már külföldön is megmutatta, elismert szakemberek előtt, akik jól fogadták, és javaslatokat is tettek a továbbgondolásra.
F.Á.: Nekem is ez lebeg a szemem előtt, most ez a legfőbb cél. A jövőmet a tudományos élet területén képzelem el, régi pedagóguscsaládból jövök, így a tanítás szeretete alapvetően megvolt bennem. Ehhez jött hozzá a társadalomtudományok és a jogelmélet szeretete. Ezt a pályát érzem magaménak hosszabb távon is.
A beszélgetőtárs Rácz Anna volt.
Többi nagyinterjúnk itt olvasható