Siker a római jogi perbeszédversenyen

2024.05.13.
Siker a római jogi perbeszédversenyen
2024. április 26-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának szervezésében került megrendezésre a II. Országos Római Jogi Perbeszédverseny, amelyen az ELTE ÁJK két háromfős csapattal (Fapál Zsombor, Jakab Gergő, Szikszay Ákos, valamint Mehmed Altay Abdurahimov, Pengő Péter, Török Ádám Tamás) képviseltette magát. 

A verseny során az ország hét jogi karáról érkező 14 csapat egy-egy konstruált jogesetet kapott, amelynek feldolgozására 60 percük volt. Ezután felperesi és alperesi pozícióban kellett érvelniük, majd bíróként döntést hozniuk. A zsűri értékelése alapján a legjobb dogmatikai levezetés díját Mehmed Altay Abdurahimov, Pengő Péter és Török Ádám Tamás csapata nyerte el. 

A zsűriben karunkat Siklósi Iván képviselte. A hallgatókat Sándor István, Siklósi Iván, Nemes Szilvia és Fecz Dóra készítették fel. 

Az ÁJK csapatai a versenyen

Az ÁJK csapatai a versenyen

0

/

0

0

/

0