2026.11.04.
ELTE-s részvétellel indul MI-alapú projekt a dezinformáció ellen

2026. szeptember 29–30-án a finnországi Turkuban tartották a POLINOCULATE (Inoculating and Coaching Policymakers to Resist Disinformation) projekt nyitótalálkozóját, amelynek jogi munkacsomagját az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar vezeti. A kétnapos ülésen a partnerek áttekintették a projekt felépítését, elfogadták az első hat hónap munkatervét és munkacsoportokban egyeztették az egyes feladatok közötti együttműködéseket.

Ahogy arról már beszámoltunk, a három év alatt megvalósuló kutatás teljes költségvetése 3,5 millió euró (kb. 1,4 milliárd forint), amelyet teljes egészében az Európai Unió biztosít a kontinens legnagyobb kutatási és innovációs keretprogramja, a Horizont Európa keretein belül. A projektet a Turkui Egyetem koordinálja, a konzorcium további tagjai az ELTE, a Sheffieldi Egyetem, a Bristoli Egyetem, a Passaui Egyetem és a GLOBSEC.

A projekt célja, hogy az európai döntéshozók jobban felismerjék a szakpolitikai döntéseket befolyásolni próbáló információmanipulációt, és ellen tudjanak állni neki, miközben a véleménynyilvánítás szabadsága sem sérül. A konzorcium jogi, pszichológiai, kommunikációtudományi és mesterségesintelligencia-kutatási módszereket kapcsol össze. Ennek fő eredménye a CounterCoach lesz: egy szabadon hozzáférhető, MI-alapú coachingeszköz, amely a pszichológiai beoltás (inokuláció) módszerére épül.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar részéről Gosztonyi Gergely egyetemi tanár vezeti a szakpolitikai és szabályozási ajánlásokat kidolgozó munkacsomagot. Az ELTE kutatói végzik az uniós és a nemzeti jogi keretek összehasonlító elemzését, köztük a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) végrehajtásának vizsgálatát. Ők dolgoznak ki egy keretrendszert is a platformok elszámoltathatóságára és átláthatóságára. Emellett részt vesznek az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága esetjogának feldolgozásában, valamint a dezinformáció terjedésének és szakpolitikai hatásainak vizsgálatában.

A projekt részleteiről a POLINOCULATE hivatalos honlapján lehet tájékozódni.

Turku projekt indító csapatkép